Skip to content

KING SATAN – Új lemezszerződés, új album

Az indusztriális metalos finn King Satan leszerződött a német Noble Demon kiadóhoz.

„Totális izgalommal jelentjük be ezt az ördögi paktumot a King Satan és a Noble Demon Records között! – jelentette be boldogan a szerződés megkötésének tényét a zenekar énekes-programozója, King Aleister Satan. – Valóban úgy érezzük, hogy a Noble Demon jegyzékében immáron a megfelelő otthonunkra leltünk, hiszen nem csak arra bátorítanak bennünket, hogy azt csináljuk, amit eddig is csináltunk, hanem arra is, hogy mindezt a maximális támogatásuk mellett tegyük! Még az is lehet, hogy mocskos lesz! És természetesen az abszurd dolgok világában ez mindig így szokott lenni. Szóval, igenis, legyünk mocskosak! Az ördög munkája sosem ér véget! Éljen a Noble Demon Records és Hail Satan! A káosz a törvény!”

A felek együttműködéseként még az idei év folyamán megjelenik a King Satan negyedik nagylemeze, a The Devil’s Evangelion, amelyről máris megismerhetjük a New Aeon Gospel című tételt.

„A The Devil’s Evangelion egy konceptalbum lesz, amely a valóság kettősségére és paradox természetére koncentrál – tudhattuk meg a zenekar tagjaitól. – Ebben a koncepcióban egy bolondos mesélő meggyőződésévé válik, hogy a Sátán megszállta őt, ennek köszönhetően a valóságot az ördög szemén keresztül tapasztalja meg. A New Aeon Gospel, azaz a lemez nyitódala ennek az élménynek a kezdetét ábrázolja, amely paradox módon lehet, hogy valakinek az őrület, másnak viszont a katarzis pillanata. Az album megkomponálásához rengeteg hatást vettünk a régi vallásos himnuszokból és zsoltárokból, és ez a dal talán az egyik legerőteljesebb példája ennek, természetesen a mi extrém metalunk eszközeivel megtűzdelve.”

King Satan:
King Aleister Satan – ének és programozás
Hekate Boss – billentyűs hangszerek és vokálok
EF-13 – gitár
Jerry Rock’n’roll – basszusgitár
Pete Hellraiser – dobok és programozás

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw