A melodikus metalcore vonalas amerikai Killswitch Engage február 21-én, a Metal Blade-nél jelentette meg legutóbbi, This Consequence című albumát. A hanghordozó Aftermath című szerzeményéhez a világ néhány vezető környezetvédelmi csoportjával együttműködve készítettek egy videóklipet, rávilágítva a Földet ért káros hatásokra, valamint arra, hogy mit tehetünk annak érdekében, hogy segítsünk véget vetni azoknak.
„Az Aftermath egy tragikus esemény vagy háború felismeréséről szól – mondta Jesse Leach, a Killswitch Engage énekese. – Arról az erőről, ami a romokból való újjáépítéshez kell, valamint a veszteség, az árulás és az őrület utólagos felismeréséről, ami mindezek átélése közben történt. Úgy gondolom, így vagy úgy mindannyian tudunk ezzel azonosulni. Nap mint nap szembesülünk az emberiség tragédiáival, és azzal is, hogyan pusztítjuk el azt a helyet, amit otthonunknak nevezünk. Annyi mindent elvettünk a bolygónktól, és az egyensúlyt rossz irányba billentettük. Ez nem csak egy szomorúsággal és dühvel teli dal! Ez egy felhívás a cselekvésre! Arra buzdítom embertársaimat, hogy emelkedjenek felül a tehetetlenségen és a kétségbeesésen. Azt szeretném, ha az emberek felismernék, hogy ideje lépésről lépésre újjáépítenünk az életünket, legyen szó bántalmazó kapcsolatról, anyagi nehézségekről, egy szeretett személy elvesztéséről, vagy épp egy újabb természeti katasztrófa miatti gyászról. Mindannyiunkban megvan az erő, hogy változást hozzunk létre. Számomra ez tökéletesen összhangban van azokkal a szervezetekkel, akikkel a videó kapcsán együttműködtünk. Mindannyian felelősséggel tartozunk ezért a csodálatos helyért, amit otthonunknak nevezünk. Mindannyian változtathatunk valamit, akár kicsiben, akár nagyban, hogy hozzájáruljunk az elkövetett hibák kijavításához és a bolygónkban okozott károk helyreállításához. A célunk az, hogy másokat is inspiráljunk arra, tegyenek az otthonunk biztonságáért és tisztaságáért a jövő generációi számára. Mindez itt és most, velünk kezdődik!”