Skip to content

KIKO LOUREIRO – A küszöb szélén

Kiko Loureiro, aki családi okok miatt körülbelül egy éve távozott a Megadethből, nemrég jelentette meg új szólóalbumát, a Theory of Mind-ot. Előző nagylemeze, az Open Source 2020-ban jelent meg.

Az albumról most megjelent a Point of No Return című dalhoz készült klip. A szerzeményben Kiko Loureiro mellett Felipe Andreoli basszusgitáros, Bruno Valverde dobos és Maria Ilmoniemi billentyűs is közreműködik.

„Ez a dal az egyének és a társadalom közös útja során történő elkerülhetetlen átmenetet jelzi, amely az emberek és a technológia elválaszthatatlan összefonódásához vezet – tette hozzá a szerzeményhez Kiko Loureiro. – Egy hatalmas küszöb szélén állunk, egy olyan ponton, ahonnan nincs visszaút. Egy új valósággal állunk szemben, amelyben a mesterséges intelligencia már nem egy eszköz, amit irányítunk, hanem egy lény, akivel együtt kell élnünk. Ahogy a mesterséges intelligencia képessé válik a megértésre, a kommunikációra, sőt, talán még a saját tudatosságának kialakítására is, az emberiség kénytelen lesz alkalmazkodni.”

KIKO LOUREIRO – Theory of Mind (10/18)

1. Borderliner
2. Out of Nothing
3. Mind Rise
4. Talking Dreams
5. Blindfolded
6. Point of No Return
7. Raveled
8. Lost In Seconds
9. The Other Side of Fear
10. The Barefoot Queen
11. Finitude

https://kikoloureiro.bandcamp.com/album/theory-of-mind

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw