A denveri doom metal zenekar, a Khemmis június 12-én adja ki régóta várt ötödik stúdióalbumát. A 2021-es Deceiver-t követő, szimplán a Khemmis címet viselő hanghordozó a Nuclear Blastnál lát napvilágot.
„A dalírási folyamat korai szakaszában eldöntöttük, hogy egy feszes, nagy energiájú albumot szeretnénk írni, amely megőrzi a jellegzetes ’Khemmis-hangzást’, ugyanakkor megtestesíti a heavy metal megalkotásának, élvezésének és szeretetének örömét – mondta Ben Hutcherson, a Khemmis gitáros/énekese. – A dalaink mindig is mélyen személyesek voltak, tragédiából és bánatból születtek. Habár a Khemmis szerzeményei továbbra is tagadhatatlanul sötétek – nem hiszem, hogy képesek lennénk ’vidám’ zenét írni, és nem is tudjuk elválasztani a zenénket a saját személyes élményeinktől –, de nem a szenvedésünkből merítjük őket. Ehelyett ez az album annak a zenei világnak az ünneplése, amely mind egyénileg, mind közösségileg táplált minket, és amely közösséget és értelmet is adott számunkra. Sok szempontból visszatértünk ahhoz az energiához és izgalomhoz, ami a zenekarunk kezdeti napjaiban jellemzett bennünket: ahhoz a gátlástalan vágyhoz, hogy hangos, kemény zenét játsszunk. Ez a túlcsorduló lelkesedés párosul egy mély hálaérzettel, amiért együtt alkothatunk, és megoszthatjuk mindezt a világon.”

Az album bejelentésével egy időben a Khemmis bemutatta az Invocation of the Dreamer című kislemezdalt, amelyhez Frank Guerra rendezésében videóklip is készült.
„Tudtuk, hogy ennek a dalnak kell lennie az első kislemeznek, ahogyan azt is tudtuk, hogy az album nyitódalának is – folytatta Ben Hutcherson. – Ez egy tagadhatatlanul ütős szám. Az Invocation of the Dreamer berúgja a bejárati ajtót, felborítja a dohányzóasztalt, és lángra lobbantja a nappalit. Minden benne van, amit egy Khemmis-daltól elvárhatunk: hatalmas riffek, harmóniás gitárok, magával ragadó énekdallamok, valamint egy sor meglepetés, köztük blastbeatek, illetve egy szenvedélyes basszusszóló is.”
KHEMMIS – Khemmis
(06/12 – Nuclear Blast)
1. Invocation of the Dreamer
2. Corpsebloom Garden
3. Grief’s Reverie
4. Beneath the Scythe
5. Gilded Chambers
6. Tomb of Roses
7. Carrion King
8. Benediction Tones
