Neil Fallon, a Clutch frontembere a 2022 szeptemberében megjelent Sunrise On Slaughter Beach album lehetséges folytatásáról beszélt:
„Idén év elején elkezdtük az előkészületeket és a dalírási munkát, de aztán újra turnéra indultunk. Januárban lesz egy újabb dalszerzői munkafolyamat, és a tervek szerint január végén vagy február elején fogjuk az anyagot felvenni. Manapság az album elkészítésétől a maszterelésig akár hat hónap is eltelhet. Az a nagyszerű a saját lemezkiadónkban, hogy ha úgy érezzük, hogy az anyag még nem áll készen a kiadásra, akkor nem adjuk ki. Inkább várunk, és addig csiszoljuk, amíg a lehető legjobb nem lesz. Jelenleg itt tartunk. Számos dal már készen van, de képtelen vagyok megjósolni, hogy mikor jelenik meg a komplett album. Évről évre egyre nehezebb új dalokat írni, mert már megvannak a meglévő albumok, de… nos, igen. Tudjuk, hogy jó lesz.”
***
Készül a Bullet For My Valentine új albuma is, amelynek munkálatai jelenleg a dalírási folyamatoknál tartanak.
„Az album továbbra is a dalírási és előkészítési fázisban van – mondta Matt Tuck, a walesi együttes frontembere. – Úgy gondolom, január 5-én vissza kell térnünk, hogy befejezzük, és február 1-je körül szánunk időt az album tényleges felvételére. Kicsit tovább tartott, mint amire számítottunk, de sok dolog merült fel az utolsó pillanatokban is, ám ez egyáltalán nem baj. Itt van a gitárom, itt vannak a laptopjaink, a szállodában dolgozunk, jól érezzük magunkat és kreatívak vagyunk. Remélhetőleg április, május körül megjelenik az új albumunk – legalábbis ez a célunk.”
***
A Saxon stúdióba vonult, hogy megkezdje a 2024-es Hell, Fire And Damnation albumot követő új nagylemez munkálatait. Az elmúlt néhány napban a zenekar több fotót is megosztott a stúdióból, amelyeken Nigel Glockler dobos, Tim „Nibbs” Carter basszusgitáros, valamint Doug Scarratt és Brian Tatler gitárosok láthatók, amint felveszik a részeiket az új nagylemezhez, amely előreláthatólag 2026 végén fog megjelenni.
„Nincs rajta olyan sok dolog, amit én thrash-esnek neveznék – mondta Nigel Glockler. – Úgy értem, a Hell Fire… albumon ott volt a Fire And Steel, ami olyan gyors volt, mint amikor azt mondjuk, hogy ’aki utoljára ér haza, az főzi a teát’. Szóval, nincs, egyáltalán nincs rajta sok gyors szám. Sokkal inkább groove-orientált, de nagyon súlyos. Sokkal több groove van rajta. És igazából nekem ez a legfontosabb egy számban. Groove-nak kell lennie, akár 500 mérföldes sebességgel, akár 20-assal.”

A Death egykori tagjaiból álló Death To All viszont nem fog albumot készíteni:
„Nem igazán látom, hogy ez hogyan történhetne meg, hiszen a legmenőbb death metal, vagy metal dalok közül válogathatunk, amiket el tudunk játszani – mondta Gene Hoglan dobos. – De ha csak egy pillanatig is megpróbáljuk ezt a lehetőséget logisztikai szempontból megvizsgálni, mit is írhatnánk? ’A Death által inspirált zene’ lenne? Ez lenne az album címe? Nem tudom. De nem vagyok biztos benne, hogy valaha is lenne erre szándék… És őszintén szólva, nem hiszem, hogy bármelyikünknek is lenne erre ideje.”
„Mindannyian nagyon sok dolgot csinálunk – tette hozzá Steve DiGiorgio basszusgitáros. – Rengeteg dolgunk van. A zenekar tehetségének szintje alapján 15 különböző irányba mehetnénk. Az igazat megvallva, sosem beszéltünk erről. Megkérdeztek minket, ezért valamilyen választ ki kellett találnunk, hiszen… Nem, úgy értem, hogy jelenleg nincs rá valódi szükség. Úgy kezeljük, amilyen, és nem akarjuk elrontani azzal, hogy valami túl hasonló dolgot csináljunk, vagy… Nem is tudom. Mindannyian nagyon-nagyon elfoglalt, teljes munkaidős zenészek vagyunk. Szóval ez csak egy élő fellépés, és mi ennyiben is hagyjuk.”
***
Steve DiGIorgio elfoglaltságát mi sem bizonyítja jobban, hogy mostantól ő tölti be az Obliveon zenekartól távozó basszusgitáros, Antoine Baril helyét.
„Egy évnyi együtt eltöltött idő és három szórakoztató, csodás emlékekkel teli nyári koncert után szeretnénk bejelenteni, hogy Antoine nem lesz része jövőbeli kalandjainknak – olvasható a zenekar közleményében. – Ő egy kivételes zenész és egy csodálatos ember. Igazán nagyszerű pillanatokat éltünk át együtt, mind a színpadon, mind azon kívül, és mélyen hálásak vagyunk neki az elmúlt év során ránk áldozott idejéért, energiájáért és tehetségéért. Mivel mindannyiunk projektjei egyre nagyobb igénybevételt jelentenek, útjaink természetesen különböző irányokba terelődtek. Őszintén kívánjuk Antoine-nak a legjobbakat minden jövőbeli zenei vállalkozásában. Mindig is az Obliveon történetének része marad. A decemberre tervezett basszusgitár-felvételek a tervek szerint folytatódnak barátunkkal, a Testament-es Steve DiGiorgióval. Steve és a zenekar a ’80-as évek vége óta ismerik egymást, amikor ő még a Sadus tagjaként kezdte pályafutását, és azóta is szoros barátság fűz minket egymáshoz. A mostani együttműködésünk ennek a régóta fennálló kapcsolatnak a természetes folytatása. Steve jelenleg a stúdióban van, és a új album basszusgitárfelvételeit készíti, mi pedig alig várjuk, hogy megoszthassuk veletek ezt a következő fejezetet.”

A Megadeth frontembere, Dave Mustaine mostantól fekete öves jiu-jitsu harcosnak mondhatja magát. A 64 éves gitáros/énekes több mint két évvel a barna öv megszerzése után, a hónap elején lépett elő az új rangba. A fekete övet Reggie Almeida adományozta neki, aki a Mustaine szülővárosa, Franklin közelében lévő Renzo Gracie TN brazil jiu-jitsu iskola tagja. A Megadeth frontembere 2021-ben, 59 évesen szerezte meg lila övét, nem sokkal azután, hogy legyőzte a torokrákot. Dave barátja, Jon Milan dicsérte a zenész előléptetését, és így írt:
„Gratulálok barátomnak, Dave Mustaine-nek, hogy hosszú, kemény küzdelem után megszerezte a fekete övet. Tudom, hogy Reggie professzorral csodálatos csapatot alkotnak.”
***
A Whitesnake és a Deep Purple egykori énekese, David Coverdale bejelentette, hogy „visszavonul a közösségi médiából” annak érdekében, hogy felhőtlenül élvezhesse nemrég bejelentett nyugdíjas éveit.
„Hölgyeim és uraim, fiúk és lányok, a Snake testvérei… Több mint 20 évnyi szórakoztató online interakció után veletek, Snake-rajongókkal, először a whitesnake.com BBS-en, majd a Twitteren (azok voltak az idők), a Facebookon, az Instagramon és a Tik Tokon… Csodálatos utazás volt, de a zeneiparban eltöltött több mint 50 év után itt az ideje, hogy visszavonuljak a közösségi médiából, hogy teljes mértékben átadjam magam karrierem és életem édes visszatekintésének, és élvezzem nyugdíjas éveimet barátaimmal és szeretett családommal… Nagy örömömre szolgált, hogy az évek során kapcsolatba léphettem veletek… megoszthattam veletek zenei videókat, vicces mémeket, fingokat és nevetéseket, turnéinformációkat, unboxingokat, kérdéseket és válaszokat DC-vel… Santa Snake-kel… stb. Felejthetetlen, értékes emlékek… és mindannyiótoknak köszönöm a támogatást és a részvételt… Micsoda hihetetlen utazás volt ez, amit megosztottunk egymással!!! Micsoda varázslatos élmény!!! Kérlek, vigyázzatok magatokra, és tudjátok, hogy mértéktelenül imádtam ezt az egészet! Legyetek óvatosak, legyetek boldogok, és ne hagyjátok, hogy bárki is megijesszen titeket… Kívánok nektek és szeretteiteknek nagyon boldog karácsonyt és csodálatos új évet!!! Hűséges kígyótok, David Coverdale”.
***
A Carnivore A.D. (amely 2017-es újjáalakulásakor „vette fel” az „A.D.” utótagot) leszerződött az Apostasy Recordshoz. Így a basszusgitáros/énekes Baron Misuraca (Sheer Terror, Darkside NYC), a gitáros Chuck Lenihan (Crumbsuckers, Christian Death) és a dobos Joe Cangelosi (Kreator, Massacre, Whiplash) alkotta formáció új albuma már a német kiadó gondozásában láthat majd napvilágot.