Skip to content

KEITH WALLEN – Farkast kiáltva

A Breaking Benjamin ritmusgitárosaként és háttérénekeseként ismert Keith Wallen május 3-án adja ki Infinity Now című szólóalbumát a Rise Records gondozásában. A koronghoz most érkezett egy újabb kislemez, The Wolf címmel, amelyhez Courtney Dellafiora rendezésében videóklip is készült.

„A The Wolf egy olyan dal és koncepció, amivel kapcsolatban úgy éreztem, hogy sokan tudnak azonosulni vele – mondta Keith Wallen. – Mindannyian ismertünk már olyan embereket, akiktől valamilyen oknál fogva képtelenek voltunk elszakadni. Ez minden szinten egy függőség, miközben tudjuk róla, hogy mérgező helyzet. Megszegjük az összes ígéretünket, amikor azt mondjuk, hogy távol maradunk, de végül mégis ott vagyunk.”

Magáról a videóklipről a következőket tudhattuk meg:

„A The Wolf klipjét egy gyönyörű házban forgattuk Dél-Nashville-ben. Courtney Dellafiora rendezésében egy olyan intim ábrázolásmódot és környezetet akartunk megteremteni, ami arra emlékeztet, hogy az éjszaka közepén felébredünk egy álomból, majd gitárt ragadunk és eljátsszuk a dalt. A legizgalmasabb dolog az volt az egészben, hogy együtt dolgozhattunk a forgatáson Bane-nel, egy igazi élő farkas ’színésszel’ és az ő csodálatos kiképző személyzetével! Ez volt az első ilyen alkalom a számomra, és nem is lehetnék boldogabb, ahogyan a klip sikerült!”

KEITH WALLEN – Infinity Now
(05/03 – Rise Records)

1. Infinity
2. Strings
3. Headspace Holiday
4. The Wolf
5. Don’t Fall Asleep
6. Nemesis
7. Blackout
8. Crown of Thorns
9. Crush Me
10. Dear Father

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw