Skip to content

KAT VON D – Először Magyarországon


Június 11-én az A38 Hajón ad koncertet, az egykori LA Ink sorozatból is ismert tetoválóművész, zenész Kat Von D, akit férje zenekara, a PRAYERS kísér egész európai turnéján.

Kat Von D mielőtt híres tetoválóművész lett és bestselleres író, naponta közel két órát ült a zongoránál és játszott. Lényegében a zene lett az első kreatív nyelve és legmegbízhatóbb csatornája. Ezt a kreatív erőt végül 2021-ben tárta a nyilvánosság elé, debütáló, Love Made Me Do It című lemezével, amit 2024-es My Side of the Mountain albuma követett.

Kat Von D zenéjét a jellegzetes diszkó goth hangzás különbözteti meg bármely más produkciótól, zenéjét erősen befolyásolja a synthwave, a new wave, a posztpunk és a ’80-as évek más ikonikus elektronikus hangzása is. Ezt a sokszínű zeneiséget erősítik a szerelem, a sötétség és a sebezhetőség élményeiből született dalszövegek, így adva ki az egyszerre éteri és romantikusan hátborzongató báját  zenéjének.

A rajongók nemcsak korábbi ismertsége okán vonzódnak Kat felejthetetlen és fejlődő zenei világához, hanem rengeteget lendített hírnevén magával ragadó, színházi előadásokra hajazó élő előadásmódja is. Kat Von D zenéje mellett alkotó művészete és a különleges vizuális történetmesélés révén is elkötelezett rajongótábort épített ki, így minden egyes koncertje egyedi és intim élményt nyújt.

A koncerten a zene, a hangulat és az érzelmek keveréke biztosítja a felejthetetlen estet, erre érdemes számítani június 11-én Budapesten is az A38 Hajó gyomrában. Az esten nem csak őt, de a férje által alapított, a világon első cholo goth zenekart, a PRAYERS-t is láthatja majd minden érdeklődő.

A koncertre az elővétel február 12-én 10 órától indul Kat Von D rajongói számára VAMPIRELOVE jelszóval, a regisztrált Live Nation tagok február 13-án, 10 órától élhetnek elővásárlási lehetőségükkel, a teljeskörű jegyértékesítés pedig február 14-én 10 órakor kezdődik a www.livenation.hu, a www.funcode.hu és a www.a38.hu oldalakon.

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw