Skip to content

KARTHAGO – Azért vannak a jóbarátok

A nyáron megjelent Máté Péter előtt tisztelgő lemezük Azért vannak a jóbarátok című dalához forgatott új videoklippel jelentkezett a Karthago. A 43 éve változatlan felállásban – Takáts Tamás (ének), Szigeti Ferenc (gitár, ének), Kiss Zoltán Zéro (basszusgitár, ének), Gidófalvy Attila (billentyűk, ének), és Kocsándi Miklós (dobok, ének) – működő legendás zenekar legfrissebb kisfilmje egy vidám alaphangulatú – egyes pillanataiban szinte burleszkbe hajló jeleneteket is felvonultató, – de tanulságos “mese” a barátság igazi fogalmáról.

Sziget Ferenc a videóról: “A klip történetét Takáts Marci, Tamás fia találta ki, az úgynevezett storyboard-ot ő készítette el. Mi meg azonnal elfogadtuk, mert nagyon jó ötletnek találtuk. A dal szövegéhez abszolút passzol a kitalált cselekménysor, hiszen a barátságot nem csak úgy kell elképzelni, hogy összeülünk és borozgatunk, hanem, hogy valamit megteszünk a barátunkért. Ezt játsszák el a többiek tökéletesen a kisfilmben, illetve, nem is kellett, hogy nagyon játszanak, hiszen ilyenek vagyunk, mindenki magát adta a – Rockmúzeumban, illetve a Green Stúdióban forgatott – klipben.”

A 13 tételes Máté Péter in Rock! album a Karthago méltó tisztelgése Máté Péter páratlan életműve előtt – a zenekar a legnagyobb tisztelettel nyúlt a kiválasztott dalokhoz, dallam- és szöveghűen, viszont vérbeli „karthagosra” hangszerelt verzióban rögzítette ezeket. Ennek a feldolgozás-dalcsokornak az előadására kerül sor egy különleges produkció keretén belül november 19-én a Papp László Arénában, ahol a Karthago-t a Szolnoki Szimfonikus Zenekar kíséri.

A koncertről: “A ‘Máté Péter in Rock!’ albumról a tervek szerint hét-nyolc dal fog felcsendülni, ezek mellett jó néhány Karthago örökzöldet, illetve frissebb számot is eljátszunk majd – nagyjából egy bő két és fél órás programot raktunk össze. A szolnoki szimfonikus zenekar majdnem végig velünk lesz a színpadon, azaz szinte a teljes műsort kísérik majd. Augusztus végén volt már így egy fellépésünk a szolnoki Széchenyi István Gimnázium Sportcsarnokában, azt amolyan főpróbának szántuk, és hatalmas sikere volt. Balogh Sándor karmester hangszerelte át a dalokat, és zseniális munkát végzett, mert nem csak a lassú nótákkal dolgozott, hanem a legtempósabb Karthago számokat is bátran elővette. A legelső próbánkon beültettek minket a nagyzenekar kellős közepébe, és amikor elkezdtek játszani, azonnal bejött a teljes libabőr. Szóval, nem túlzás, óriási élmény lesz, nagyon jól is fog szólni, mindent kitaláltunk, hogy hogyan legyen. Mi is ugyanannyira várjuk ezt az Arénás nagykoncertet, mint a közönség. Ha nem jobban…!” (nevet)

nka
KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. POKOLGÉP
    Vissza sose nézz
  2. ROAD
    Az utolsó rapszódia
  3. MARILYN MANSON
    One Assasination Under God
  4. AVATARIUM
    Between You god The Deveil and The Dead
  5. VOIDFALLEN
    The Rituals of Resilience
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. YESTERDAZE
    Don't Bother (dal)
  2. PAPA ROACH
    The Ending (dal)
  3. SEVEN HOURS AFTER VIOLET
    Float (dal)
  4. POPPY
    Have You Had Enough (dal)
  5. AKELA
    Fáklyával a Pokolban (dal)
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw