Skip to content

KALANDRA – Harcolni valamiért vagy valakiért

A norvég alternatív/folk rock zenekar, a Kalandra egy új videóklipet mutatott be, Bardaginn címmel.

„A Bardaginn a címét az ó-norvég nyelvből eredezteti, ami ’harcot’ vagy ’csatát’ jelent, legyen szó belső küzdelemről vagy a való világban zajló összecsapásról – olvasható a zenekar videóhoz fűzött közleményében. – A dal az élet látszólagos értelmetlenségének paradoxonát vizsgálja, ugyanakkor az eredendő emberi hajlamot is, hogy harcolni akarunk valamiért vagy valakiért, és hogy ez a természetünk összetett és sokrétű aspektusa.”

A Kalandra debütáló nagylemeze, a The Line nagyjából három éve, azaz 2020-ban jelent meg. A zenekar jelenleg is dolgozik a második albumán, a Bardaginn valószínűleg az első ízelítőnek számít eme alkotásról.

„A Bardaginn szórakoztató, ám ugyanakkor véresen komoly is! Nagyon büszkék vagyunk egymásra, és arra is, amit létrehoztunk! Már alig várjuk, hogy élőben is eljátszhassuk!” – tették hozzá a formáció tagjai.

KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. WOLFHEART
    Draconian Darkness
  2. THE BLACK DAHLIA MURDER
    Servitude
  3. NILE
    The Underworld Awaits Us All
  4. UNTO OTHERS
    Never, Neverland
  5. MIMI BARKS
    This Is Doom Trap
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw