Skip to content

KAKSONEN – Tíz év szünet után újra aktívak

Bemutatta harmadik, egyben utolsó kislemezét a június 23-án megjelenő második stúdióalbumáról a Kaksonen nevezetű finn zenekar. A Sielunsyöjät című szerzemény arról szól, hogy egy epikus méretű, társfüggőségre épülő, működésképtelen kapcsolat hogyan képes a lehető legrosszabbá válni.

A Kaksonen 2007 körül alakult Äänekoski vonzáskörzetében. Miután a srácok megnyertek egy zenekari versengést, máris kiadták első, saját nevükkel ellátott, háromszámos hanghordozójukat. A kezdetektől fogva az volt a céljuk, hogy olyan energikus és világszerte befogadható zenét játsszanak, amely megszólítja az embereket, függetlenül a származásuktól és a nézeteiktől. A következő hat évben a Kaksonen számos koncertet adott, és összesen négy EP-t valamint egy komplett stúdióalbumot készített – saját kiadásban. Ám, a folytatásban a gyerekkori barátokat az ország különböző pontjaira sodorta a szél, így a zenekarnak is hosszabb szünetre kellett vonulnia.

De most, majdnem tíz év várakozás után a Kaksonen újra aktív, és elszántabbnak tűnik, mint valaha. Ennek lehet az egyik bizonyítéka a június 23-ra ígért Universumin Kumingas című album, amely az Inverse Recordsnál fog megjelenni.

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw