Skip to content

JUSTICE THEORY – Amikor muszáj (el)engednünk

A melodikus metalos finn Justice Theory egy új kislemezt adott ki Let It Die Tonight címmel. A Karma Media producerével, Teemu Myöhänennel rögzített szerzeményhez klip is készült. Érdekesség, hogy hat év után ez az első hivatalos videóklip a formációtól.

„Ez a dal egyike azoknak, amelyek szinte önmaguktól íródnak meg – mondta a még 2022 őszén megfogant kompozícióról a gitáros-énekes Valtteri Saharinen. – Mint egy tudatfolyam áramlott ki belőlem egyetlen felvétel alatt, és azonnal érezni lehetett benne valami varázslatos dolgot. A szokásostól eltérően a dal alapötlete ezúttal egy akusztikus gitáros ritmusból eredt. Ráadásul az Amorphis stílusú addiktív dallam nagyon könnyedén megszületett, már az első ütemtől kezdve hallani lehetett a fejünkben. A Let It Die Tonight jó példa arra, amikor csak hagynunk kell, hogy a ’repülés’ vegye át az irányítást, és bíznunk abban, ami a szívünkből jön. Hagyjuk, hogy minden kijöjjön! A dal elég sötét hangulatú volt, kicsit emlékeztetett a korábbi Fade Into The Night című dalunkra is. Ebből a kezdeti hangulatból kiindulva úgy döntöttem, hogy a dalszövegben is ugyanezt a szellemiséget fogom követni. Abban az időben a személyes életem egy olyan ponthoz ért, amikor az elengedéssel kellett foglalkoznom – egy számomra nagyon kedves személy elvesztésével. Elkezdtem kiüríteni az elmémet és papírra vetni a gondolataimat arról, milyen érzés, amikor egy olyan válaszúthoz érünk, ahol egyszerűen el kell engednünk valakit, még akkor is, ha ez rohadtul fáj. A mondanivaló meglehetősen közvetlen, hiszen nem azért írtam, hogy feltétlenül vigaszt nyújtsak, és nem is ad választ az élet nagy kérdéseire. Ez a szöveg csak egy ember gondolatait tükrözi arról, milyen érzés elengedni egy másikat, amikor egyszerűen muszáj, és nincs visszaút. Úgy hiszem, vannak olyanok a hallgatók között, akik időnként ugyanígy éreztek, sőt, még ennél is rosszabbul. Ők tudják, miről beszélek. És ti, akik még nem tapasztaltátok meg az elengedés érzését, nektek azt szeretném mondani, élvezzétek és értékeljétek, amitek van. Holnap ez a pillanat megváltozhat, és lehet, hogy az lesz az utolsó.”

KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
A szerkesztőség kedvencei
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. SAXON
    Hell Fire And Damnation
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. AS I LAY DYING
    Through Storms Ahead
  4. FIREWIND
    Stand United
  5. IMPELLITTERI
    War Machine
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. AVALANCHE PARTY
    Der Traum Über Alles
  2. PAIN OF SALVATION
    Panther
  3. TELMA
    Awakening
  4. SAOR
    Amidst The Ruins
  5. OSSIAN
    Félre az útból!!!
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw