Skip to content

JOURNEY – Újra teljes a felállás, megvannak a kirúgott tagok utódai

Az még márciusi hír volt, hogy a legendás arénarocker Journey megvált Steve Smith dobostól és Ross Valory basszusgitárostól – üzleti és jogi nézeteltérések miatt. Az 1973 óta létező banda egyetlen alapítótagja, Neal Schon gitáros, valamint a klasszikus felállásból Jonathan Cain billentyűs akkor pert is indított az ügyben, azóta pedig Valory is benyújtott egy ellenkeresetet. A többi már a bíróság dolga…

Tegnap éjjel egy virtuális rendezvényen (UNICEF We Won’t Stop) a csapat már egy új felállásban adta elő (a járványra való tekintettel távolságtartással) az egyik legismertebb dalát, a Don’t Stop Believin’-t. Az új basszer Randy Jackson lett, aki a 80-as évek közepén már játszott velük, a Raised On Radio albumon is szerepelt, az új dobos pedig Narada Michael Walden. Fellépett a csapattal egy billentyűs/énekes, Jason Derlatka is.







KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. POKOLGÉP
    Vissza sose nézz
  2. ROAD
    Az utolsó rapszódia
  3. MARILYN MANSON
    One Assasination Under God
  4. AVATARIUM
    Between You god The Deveil and The Dead
  5. VOIDFALLEN
    The Rituals of Resilience
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. YESTERDAZE
    Don't Bother (dal)
  2. PAPA ROACH
    The Ending (dal)
  3. SEVEN HOURS AFTER VIOLET
    Float (dal)
  4. POPPY
    Have You Had Enough (dal)
  5. AKELA
    Fáklyával a Pokolban (dal)
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw