Skip to content

IRON MAIDEN – Bruce Dickinson a vírus-konteók híveiről

A pár nap múlva egy új stúdióalbummal jelentkező Iron Maiden énekese, Bruce Dickinson a Yahoo Musicnak fejtette ki, hogy szerint a Coviddal kapcsolatos összeesküvés-elméletek hívei miért ragaszkodnak annyira a meggyőződésükhöz. Ismert, hogy Dickinson tesztje augusztus elején lett pozitív, emiatt el is kellett halasztania a spoken word turnéjának néhány állomását. Hétfőn arról is beszélt, hogy már „teljesen jól van”, és szerinte ez annak köszönhető, hogy korábban megkapta mindkét oltást.

Többek között úgy fogalmazott Dickinson, hogy „őszintén szólva hihetetlennek tartom, hogy egyes emberek még mindig ellenállnak (az oltásoknak)”, hozzátéve azt is, hogy „ezt az (anti)maszk dolgot őszintén nem értem”.






Az a meggyőződésem – és hangsúlyozom, ez egy meggyőződés -, hogy sokkal betegebb lettem volna, ha nem veszem fel a vakcinát. Úgy értem, mindkét oltást megkaptam. Mindenki, akit ismerek, megkapta mindkét oltást. És én ennek nagyon örülök. Tudja, egyikünknek sem nőtt meg a feje, nem akartunk hirtelen 5G-s telefonokhoz csatlakozni, és még csak hajlandóságot sem mutattunk arra, hogy megadjuk magunkat Bill Gatesnek… Szóval mindezek a dolgok, szerintem nagyrészt mítoszok.


Akkor miért terjednek tovább az összeesküvés-elméletek a vírusról és a vakcinákról? És miért van az, hogy ezen elméletek hívei akkor is kitartanak a következtetéseik mellett, ha a bizonyítékok nem támasztják alá őket? A Maiden énekesének erre megvan a saját elmélete.

Szerintem ez a lélektani felépítésük miatt van így. Szükségük van arra, hogy higgyenek ezekben a dolgokban. Ugyanolyanok, mint azok az emberek, akik minden évben leülnek egy hegy tetejére, és várják, hogy vége legyen a világnak. És amikor a világ mégsem ér véget, vajon módosítják a hitüket? Valójában nem. Ez csak megerősíti őket: ‘Igen, végig igazunk volt. Biztosan vége lesz, csak nem idén. A világ többi része ellenünk van!’

Egyesek így gondolkodnak, ilyen a mentalitásuk, és ezen valószínűleg nem is lehet változtatni. De a többieknek azért azt mondanám, hogy oltassák csak be magukat. Ha megbetegedsz, nem leszel annyira beteg. Akkor az egész csak olyan lesz, mint egy enyhe influenza.


Az elmúlt hetekben más zenészeknek is pozitív lett a tesztje: Corey Taylor (Slipknot), Jonathan Davis (Korn), Paul Stanley és Gene Simmons (KISS), Sean Killian (Vio-Lence), Sebastian Bach (ex-Skid Row), de a Tesla és a Lynyrd Skynyrd egyes tagjai is ezt tudatták a nagyközönséggel, a Covid miatt pedig több zenekar is kénytelen volt lemondani vagy elhalasztani koncertjeit. A doom legenda Trouble volt énekese, Eric Wagner nem oltatta be magát, ő pozitív lett, tüdőgyulladással került kórházba és életét vesztette 62 évesen.



KERESÉS
Hammerworld no. 354
országosan kapható!
A DIGITÁLIS KIADÁST
KERESD A LAPTAPIR.HU-n!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. HANABIE.
    Reborn Superstar!
  2. NEMOPHILA
    Evolve
  3. BAND-MAID
    Unseen World
  4. TRIDENT
    Advance Generation
  5. FATE GEAR
    The Sky Prison
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SUFFOCATION
    Hymns From The Apocrypha
  2. NIGHT IN GALES
    The Black Stream
  3. BJØRKØ
    Heartrot
  4. ASINHELL
    Impii Hora
  5. ROTTEN CASKET
    Zombicron
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. VERMILION WHISKEY
    Crimson & Stone
  2. TANKCSAPDA
    Jönnek a férgek
  3. THE VISION BLEAK
    Weird Tales
  4. IRON MAIDEN
    Killers
  5. ALFAHANNE
    Vår tid är nu
HAJÓGYÁR x hw