Skip to content

INVADER – Dupla dalpremier szöveges videókkal

Pár hete megjelent az idén 15 éves Invader zenekar új, 5 dalt tartalmazó EP-je, az Ezer wattos vallás. Az EP digitális formában már elérhető az ismert online streaming oldalakon, hamarosan pedig felkerül majd a csapat YouTube-csatornájára is. Máris megismerkedhetsz két dallal az EP-ről, amelyekhez szöveges videó készült.

Az EP-n szerepel az egyik legrégebbi Invader dal, az Igaz szó ‘felújított’ változata, illetve a vadonatúj Álarcok mögött, továbbá két jól ismert Munkácsi Tomi-sláger újragondolva, valamint az Ezer wattos vallás. A 2019-es Valóságelvonó lemez óta Lahovicz „Puccer” Zoltán és Munkácsi Tamás gitárosok mellé három új tag sorakozott fel: Nahi helyén már Feltein Attila (End Of Paradise) énekel, visszatért a csapatba Mezőfi József basszer (Omen, Akela), az új dobos pedig Csikós Csaba (Historica).

Puccer: „Lényegében új dalokról van szó, mert mindben van valami új, túl azon is, hogy Attila énekel bennük. Az Igaz szó új szövegrészt kapott, módosult a szerkezete is, a Hogy döntsem el és az Éld át újra dalokban pedig a zene, a szöveg és az énekdallam is teljesen más. Ezért aztán ezek új címet is kaptak. Ezeket gyakorlatilag új számoknak lehet tekinteni.”

www.facebook.com/Invaderzenekar



Az új dalokkal az első koncert szeptember 25-én lesz Székesfehérváron lesz, október 2-án pedig a budapesti Backstage-ben játszik az Invader. Az EP-t egy teljes nagylemez is követi a jelenlegi tervek szerint ősszel.




INVADER – Ezer wattos vallás (szöveges videó a 2020-as EP-hez)



INVADER – Hogy döntsem el? (szöveges videó a 2020-as EP-hez)


INVADER – Álarcok mögött (szöveges videó a 2020-as EP-hez)






INVADER – Ezer wattos vallás EP
(09/17 – Edge Records)
Meghallgatható:
songwhip.com/invader/ezerwattosvallas

01. Hogy döntsem el
02. Álarcok mögött
03. Ezer wattos vallás
04. Éld újra át
05. Igaz szó (2020)










A Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.




nka
KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw