Novemberben ismét Budapesten koncertezett a melodikus death metal egyik kiváló északi képviselője, a finn Insomnium, méghozzá a The Black Dahlia Murder társaságában.

Ez a turné az októberben kiadott friss albumhoz, a Heart Like A Grave-hez kapcsolódott, amely a legutóbbi, mindössze egyetlen dalmonstrumból álló Winter’s Gate lemezhez képest visszatérés a hagyományosabb felfogáshoz. Az egykori Sonata Arctica gitárossal, Jani Liimatainen kiegészült csapatból Niilo Sevänen basszer/énekessel készült a novemberi HammerWorld magazinban megjelent interjú, többek között finn bánatról, klisékről és öniróniáról.

www.facebook.com/insomniumofficial




A legutóbbi albumotok, a 2016-os Winter’s Gate egyetlen 40 perces dalból állt, most viszont visszatértetek a hagyományos felfogású lemezekhez. Túl merészek voltatok a legutóbb?

„Eleve úgy készítettük el azt a lemezt, hogy holtbiztos kereskedelmi öngyilkosság lesz… (nevet) De mégsem az lett, szerették az emberek. Még olyan turnénk is volt, hogy teljes egészében előadtuk. Azt is szerették! Igazából azt máshogy nem is érdemes játszani, vagy az elejétől a végéig, vagy sehogy. Megpróbálkoztunk azzal is egy másik turnén, hogy részleteket játszottunk belőle, más dalok mellett, de az egyikünknek sem tetszett. Három évvel ezelőtt ahhoz volt kedvünk, mármint egy 40 perces tételhez, azt is ki akartuk próbálni, és nem bántuk meg. Igazából nem is találkoztam rossz kritikával, pedig még a kiadó is csóválta a fejét, hogy ez nem lesz egy világbajnok ötlet. Egyedül a Spotify-jal voltunk bajban, oda ugyanis nem lehetett egyben feltölteni, hiába próbálkoztunk. Ott tehát részekre darabolva lehet csak hallgatni, de annyi baj legyen! Így is az eddigi legsikeresebb lemezünk lett. De valami azt súgja, hogy ezzel az újjal le fogjuk pipálni!”



Más újdonságot is hozott ez a friss lemez, egy új gitárost, Jani Liimatainent, aki a Sonata Arcticában játszott, még a korai időszakban.

„Jani már 2015-ben is turnézott velünk, az utóbbi években pedig az állandó turnégitárosunk volt, szóval nem új nálunk a srác, csak most már hivatalosan is az Insomnium tagja lett. Persze, amikor bejelentettük a dolgot, azonnal jött a károgás, hogy Sonata Arcticává változtatja majd az Insomniumot, holott vagy 12 éve nem játszik már a Sonatában! (nevet) De a rajongók már csak ilyenek, nem szeretik a változásokat… Mellesleg Jani írt is dalokat az új lemezhez, hármat is, és szerintem nincs az a rajongó, aki megmondaná, hogy melyik ez a három.”

INSOMNIUM – Heart Like A Grave (a 2019-es album)

Közben viszont Ville Friman is tag maradt. Jön a háromgitáros Insomnium?

„Mint az Iron Maidennél! (nevet) Nem, az igazság az, hogy Ville a másik karrierje miatt nem tud turnézni velünk. Ledoktorált és most a yorki egyetemen tart előadásokat evolúcióbiológiából. Viszont a zenekar is az élete része, alapítótag, fontos dalszerző és a legjobb barátunk, szóval nem váltunk meg tőle. A munkája miatt most sajnos csak egy dalt tudott hozni, a Valedictiont, de ha több ideje lesz majd, jobban kiveszi a részét a melóból. És ha megoldható, mondjuk a 2020 elején esedékes brit turnén, akkor három gitáros lesz majd a színpadon.

Az utóbbi évek kicsit zűrösek voltak nálunk ebből a szempontból. Volt, hogy az USA-ban Nick Cordle ugrott be a helyére, Európában Jani játszott velünk, a finn bulikon meg Ville gitározott. De a rajongókat zavarta, hogy nem tudták, melyik felállást látják majd. Azzal, hogy Janit bevettük a csapatba, letisztult a kép. Egy igazi metal rajongó, aki tökéletesen elsajátította az Insomnium stílusát.”



Akkor tehát dalszerzőből most nincs hiány nálatok…

„Abból sincs! (nevet) Ezért is lett ilyen hosszú az új lemez. 10 dal, nagyjából 60 perc játékidővel. Eredetileg egy rövidebb anyagban gondolkoztunk, de annyi jó dal született, hogy egyiket sem volt szívünk lehagyni. Ville hozott egyet, Jani hármat, én is hármat, Markus meg egyenesen hat nótához szállított le témákat. Az a fickó hihetetlen! Párhuzamosan nyomja az Omnium Gatherumban, ahol a legutóbbi lemezt szinte teljes egészében ő írta, és még arra is maradt ideje, hogy Insomnium nótákat írjon. Szóval, dalszerzők terén valóban jól állunk. A két klipes dalt is rohadt nehéz volt kiválasztani, annyira erős anyag született. A lemez elején vannak a tempósabb, húzósabb dalok, a második rész meg progosabb, filmzenésebb kicsit. Felbátorított minket a legutóbbi album jó fogadtatása.”

A szövegekért viszont ezúttal is te feleltél, igaz?

„Igen, az az én reszortom. Ezúttal kicsit megcsavartam a dolgot, bizonyos szempontból a Heart Like A Grave akár konceptanyagnak is mondható. Finnország legszomorúbb, leglehangolóbb történeteit és dalait gyűjtöttem össze hozzá. Mindenki tudja, milyenek vagyunk. Félig üres pohár, melankólia, depresszió, öngyilkosságok… De ahogy ez az ötlet jött, az nagyon vicces. Pár évvel ezelőtt az egyik legnagyobb példányszámú finn újság megszavaztatta az olvasókkal, hogy melyik a 10 legnyomasztóbb finn dal. Tragédia tragédia hátán… Ezekből csináltuk meg az új lemezt! (nevet)

Volt egy hosszabb lista az igazán szomorú dalokkal, és azok közül válogattuk ki a legtipikusabb finn sztorikat. A szavazást egy helyi népdal nyerte meg, azt dolgoztam bele az And Bells They Toll nótánkba. Egy öreg nőről szól, aki szegényen és magányosan éldegél a semmi közepén, de fiatalkorában volt egy boldog időszaka, amikor szerelmes lett, férjhez ment. A férje azonban korán meghalt, ő meg azóta csak tengeti a napjait és várja a halált… Semmi happy end, hiszen finnek vagyunk! (nevet) De a többi szöveg sem vidámabb. Csalódások, tragédiák, halál, keserűség… Nem mintha korábban vidám dalokat írtunk volna, de ha már ilyen a finn néplélek, akkor maximálisan felvállaljuk!” (nevet)

Nekem egyébként nagyon tetszik a lemezt záró instrumentális szám is, a Karelia.

„Én is szeretem. Annál is inkább, mert én írtam! (nevet) Sosem született még ilyen hosszú instrumentális dalunk, csaknem 8 perces, és remekül zárja az anyagot. De a Pale Morning Star is nagy kedvencem, pedig nem is az én nótám, azt Markus V. hozta. Kicsit olyan számomra, mint a Winter’s Gate egy sűrített verziója.”

INSOMNIUM – Pale Morning Star (szöveges videó a 2019-es Heart Like A Grave albumhoz)

A Mute Is My Sorrow is tipikus Insomnium.

„Na látod! (nevet) Azt például Jani írta… És egyetlen hang Sonata sincs benne!” (nevet)

A két klipes dalt végül hogy választottátok ki?

„A dalírás és a stúdiózás ezúttal tök simán zajlott, minden vita nélkül. Korábban apró részleteken is tudtunk harcolni, de most csak a videókkal kapcsolatban folyt némi csatározás. Baromi nehezen döntöttünk. Végül azért lett a Valediction az első klipes dal, mert az volt az egyetlen, amit Markus V. hozott. Egyrészt jelezni akartuk, hogy továbbra is stabil tagja a csapatnak, másrészt a nóta maximálisan Insomnium. Rövidebb szám, kellően fogós is. A második klipet pedig a címadóhoz forgattuk, mert az viszont nagyon más, jóval lassabb. Ez a két klip elég jól bemutatja, hogy mennyire nem egysíkú a zenénk. Lehet, hogy nem mi vagyunk a legeredetibb banda a világon, de szeretjük ezt a melodikus, melankolikus death metalt, szóval akinek nem tetszik, nyugodtan keressen mást! Mindkét videót Finnország keleti részén forgattuk, a régi Sentenced dobos, Vesa Ranta volt a rendezőjük. Igaz, hogy a szövegeink a tipikus finn bánatot hozzák, de a klipekkel, különösen a címadó számhoz készülttel azt is meg akartuk mutatni, hogy milyen gyönyörű országban élünk. Egy nemzeti parkban volt a forgatás, a Koli hegy tetején, körben pedig mindenütt tavakat látni. Mellesleg az új album borítóját is Vesa készítette.”

INSOMNIUM – Valediction (a 2019-es Heart Like A Grave albumhoz)

Nagy kár, hogy már nem létezik a Sentenced.

„Ó, ne is mondd! Én is sajnálom. Amikor az Insomnium elindult, a Sentenced volt az egyik legismertebb finn metal banda. Felnéztünk rájuk, a hőseink voltak. Ők is ezt a finn bánat vonalat vitték, de mindig volt bennük némi kikacsintós irónia is. Ez pedig nálunk sem hiányzik. Megtiszteltetés számunkra, hogy Vesával dolgozhattunk.”

Ha már a munka szóba került, te még mindig a helyi önkormányzatnál dolgozol? Ha jól emlékszem, pár éve kultúrfelelős voltál.

„Így van. Hivatalvezető voltam a kultúrosztályon, de aztán annyira beindult nálunk a turnézás, hogy már nem tudtam párhuzamosan nyomni a zenekart és a civil munkát. Pedig nagyon szerettem csinálni! De azért az is jó érzés, hogy eljutottunk egy olyan szintre, hogy meg tudunk élni a zenélésből. Nem leszünk milliomosok, nem is ez a cél, de amíg élvezzük a dolgot, amíg élvezzük a koncertezést, és amíg a közönség is kíváncsi ránk, addig a banda az első. Az íróasztal megvár, nem igaz?” (nevet)

INSOMNIUM – Heart Like A Grave (a 2019-es Heart Like A Grave albumhoz)

Hamarosan indul az új Európa-turnétok…

„Igen, és ez lesz az eddigi legnagyobb. Két kiváló koncertbanda jön velünk, a The Black Dahlia Murder és a Stam1na, úgyhogy ez egy jó kis csomag. Finnországban meg közvetlenül előtte turnézunk, és már hetekkel korábban elfogytak a jegyek. Ilyen sem fordult még elő velünk! Nincs tehát okunk a panaszra, és már a jövő évre is vannak turnétervek, márciustól például az amerikai rajongókat fogjuk lerohanni. 2020-ban jó sokat fogunk játszani, szerte a világban.”



Ez a tavaszi amerikai turné ismét az Omnium Gatherummal lesz közös. Markus hogy bírja ezt a duplázást?

„Választhatta volna azt is, hogy az ügynökünk egy külön turnét kössön le az Omnium Gatherumnak, közvetlenül az Imsomnium után, de azt mondta, hogy nem jelent gondot neki a duplázás. Élvezi, hogy mindkét zenekarával együtt utazik a buszon! (nevet) Különben is, jó barátok vagyunk a másik csapattal, szinte tesók. Nagy móka lesz újra együtt turnézni az Omniumos srácokkal. Markus persze alig kap levegőt, amikor lejön a színpadról a második koncertje végén, de mondom, ő akarta, hogy így turnézzunk. Ráadásul így dupla gázsit kap, úgyhogy nem sírhat a szája!” (nevet)


(Az interjú eredetileg a HammerWorld magazin novemberi számában jelent meg)