Skip to content

INNERWISH – Megfosztva az egyéniségünktől

A Reigning Phoenix Music (RPM) tovább folytatja világszintű terjeszkedését. A lemezcég a mai napon jelentette be, hogy szerződtette a görög Innerwish zenekart. Mindezt megünnepelvén a hellén formáció bemutatta vadonatúj kislemezét, a Cult of the Blind-ot.

„Alighanem kijelenthetjük, hogy az Innerwish ezúttal egy kicsit thrashesre vette a figurát! – olvasható a zenekar közleményében. – Ez az egyik legsúlyosabb számunk: thrashes riffelés és dobolás jellemzi, de mégis dallamos az ének és a különféle hatások kombinációja révén, ami valójában remekül sikerült… Legalábbis szerintünk! A dal szövege a modern társadalomról szól, ahol a közösségi oldalak, az ’influencerek’ és a média irányítása egy olyan valóságot kínál, ami igazából messze áll a valóságtól. Mindezek egy olyan világot teremtenek, ahol a fontos lényegtelenné válik, és az élet mélypontjai lesznek az elsődlegesek. Mintha egy szektába kerültünk volna, megfosztva az egyéniségünktől és a pusztulásba vezető gondolatoktól.”

Az RPM soraiba való belépés új lehetőségek széles skáláját kínálja a csapatnak, emellett ígéretes közös jövővel kecsegtet, aminek első mérföldköve a még az idei év folyamán megjelenő hatodik stúdióalbum lehet.

„Köszönjük az RPM-nek! Ez egy új nap, egy új hajnal, egy nagyon szép, mesékkel és zenével teli művészi utazás kezdete!” – mondta a gitáros Manolis Tsigos.

„A csillagok együttálltak, és az RPM válik az új és izgalmas kalandjaink jelzőfényévé!” – lelkendezett az énekes Giorgos Eikosipentakis.

„A kelet-európai metal színtér nem éppen szerencsés módon időnként a radar szintje alatt repül, de határozottan rendelkezik néhány igazi gyémánttal, az Innerwish-sel az élen – tette hozzá az RPM ügyvezető igazgatója, Jochen Richert. – Éppen ezért még büszkébbek vagyunk, hogy a csapatot az RPM családban üdvözölhetjük – hogy növeljük jól megérdemelt elismertségüket Görögországon kívül is, és reflektorfénybe helyezzük ezt a méltatlanul figyelmen kívül hagyott piacot. Az Ash of Eternal Flame már a nyakunkon van, és nagyon izgatottan várjuk, hogy bemutathassuk ezt a magával ragadóan dallamos opuszt a világ metal közösségének.”

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw