Skip to content

INNER MISSING – Az egyetlen értelmes dolog

Az eredetileg Szentpétervárról származó, de jelenleg az izraeli Tiberiasban székelő Inner Missing március 7-én jelentette meg tizedik stúdióalbumát The Diary címmel az Inverse Records gondozásában. A zenekar az ukrajnai háború után azonnal és végleg elhagyta Oroszországot, ez az album pedig a témával kapcsolatos érzésekből ad némi ízelítőt.

„Mindig is mindennél többre becsültem a zenét, mert számomra ez a tökéletes kifejezőeszköz, és mindenekelőtt minden elképzelhető jelenség felfedezésének eszköze – mondta az Inner Missing énekes/gitárosa, Sigmund. – Valahányszor elkezdtem egy dalt írni, egy keresésbe fogtam, amelynek végkimenetele kiszámíthatatlan volt, és amely akár meglepő, sőt, gyakran kiábrándító is lehetett (és a legtöbbször az is volt). Volt, amikor a belső kozmoszt, a tudattalan birodalmait és olyan eseményeket fedeztem fel, amelyek jóval születésem előtt történtek – és most itt volt az ideje, hogy megtapasztaljam és felfedezzem a honvágy, a magány és a veszteség mélységeit. Az utazás még messze nem ért véget, és a tűz alatt is folytatom az egyetlen dolgot, aminek van értelme – a zenélést.”

INNER MISSING – The Diary
(03/07 – Inverse Records)

1. Premonitions
2. The Onset
3. Departure
4. Letters From The Past
5. Hiraeth
6. Null

https://innermissing.bandcamp.com/album/the-diary

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw