Skip to content

INFINITY’S ASHES – Dal a mélyponton lévőknek

A Roman Grey énekes, Casey Grillo dobos (Queensrÿche, ex-Kamelot), Angel Vivaldi gitáros és Matt Ezra basszusgitáros felállású Infinity’s Ashes egy új kislemezt mutatott be To Live in What Exists címmel, amelyhez egy videóklip is készült.

„Ez a dal azokhoz szól, akik úgy érzik, hogy nem érdemlik meg a szeretet melegét, akiket elárult a saját szívük, és akiknek a bizalmával visszaéltek a hozzájuk legközelebb álló személyek – mondta Roman Grey. – Amikor abszolút mélyponton vagyunk, lelkünk legsötétebb réseiben a félelem és a harag felemészt bennünket. Döntsétek el, hogy legyőzitek mindezt, vagy ’éltek abban, ami van’.”

Habár az alapító tagok, Angel és Casey 2013-ban kezdtek el anyagokat írni, 10 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az Infinity’s Ashes debütáló kislemeze napvilágot láthasson. Akár a könyörtelen nemzetközi turnézás is okolható lett volna mindezért, de igazából egyikük sem volt hajlandó megelégedni akármilyen énekessel a továbblépés kedvéért. Ugyan eljutott hozzájuk néhány énekes demofelvétel, de Roman hangjának és dalszövegeinek hallatán rögtön világossá vált, hogy ő lesz az, aki megszilárdíthatja a zenekar általános hangzásvilágát és az anyag megírásához való hozzáállását. A basszusgitáros Matt Ezra nemrég csatlakozott a csapathoz, ezzel vált teljessé a jelenlegi felállás.

KERESÉS
Megjelent a márciusi
digitális különszám!
márc  |  febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KALAPÁCS: Ezerből egy
  2. DESTRUCTION: Birth Of Malice
  3. CRADLE OF FILTH: The Screaming Of The Valkyries
A teljes Hangpróba táblázatot megtalálod a digitális különszámban!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw