Skip to content

ILLUMISHADE – Leszerződtek a Napalm Recordshoz

Az Eluveitie-ből ismert Fabienne Erni énekesnő és Jonas Wolf gitáros által vezetett Illumishade leszerződött a Napalm Recordshoz. A kontraktus létrejöttét egy friss kislemez, a klippel kísért Enemy bemutatásával tette emlékezetessé a formáció.

„Nagy örömmel jelentjük be, hogy az Illumishade leszerződött a Napalm Recordshoz! – olvasható a zenekar közleményében. – Ez egy izgalmas, új fejezetet jelent a zenei utazásunk során, amely meggyőződésünk szerint számos ajtót és új ösvényt nyit meg előttünk. Itt szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy minden egyes rajongónknak kifejezzük a hálánkat az évek során nyújtott támogatásukért! Amint belevágunk ebbe az új utazásba a Napalmmal, megígérjük, hogy az összes energiánkat és elkötelezettségünket arra fogjuk fordítani, hogy csakis a legjobbunkat nyújtsuk! Mérhetetlenül izgatottak vagyunk, hogy a Napalm Records oldalán vághatunk bele ebbe az új időszakba, és alig várjuk, hogy lássuk, hová vezet ez az út. Még egyszer köszönjük, hogy velünk együtt ti is részesei lehettek ennek az utazásnak! Igyunk a zenével, a kreativitással és a művészetek iránti közös szeretettel teli jövőre! Mérhetetlen hálával és izgalommal: az Illumishade tagjai.”

„Rendkívül boldogok vagyunk, hogy a mai melodikus metal színtér egyik legígéretesebb zenekarát a fedélzetünkön köszönthetjük! – tették hozzá a Napalm Records képvidelői. – Az Illumishade lenyűgöző az erős élő fellépéseivel, a személyiségével és az egyedi hangzásával, amely képes ötvözni a djent, a szimfonikus, a progresszív és egyéb elemeket. Határozottan egyedülállóak, így nem is lehetnénk boldogabbak, hogy együtt vághatunk neki ennek az útnak!”

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw