Skip to content

HOOLIGANS – Fogd be a szád, és indul a Körforgás!

Két év után új albummal készül a Hooligans, a megjelenés még idén várható, most pedig itt az első új dal.

„Mindenképp ezzel a dallal szerettem volna indítani a klipeket, hiszen ez jól körül határolja milyen albummal fog találkozni a közönségünk.” – árulta el Tóth Tibi a zenekar gitárosa. „Persze ismét színes lesz a felhozatal és sokféle hangulat fog kavarogni a lemezen.”

.
A ‘Fekete Szivárvány’ címet viselő album felvételeit már befejezte a zenekar, külön érdekesség, hogy itt hallhatjuk először a 2022 januárjában belépett Romanek Gergely basszusgitárost is. Gergő ráadásul nem csak az új dalok készítésében vette ki a részét először, hanem december 28-án a Papp László Sportaréna színpadán is először áll majd.

„Az első alkalom, hogy a zenekar lemezén játszhatok és első alkalommal fogok az Arénában is színpadra állni.” – mondta Gergő. – „Így nagyon várom már a megjelenéseket, reakciókat, ahogyan az Aréna koncert napját is.”

„A lemez és a klipek mellett egy másik cél is a szemünk előtt lebeg.” – folytatta Kiss Endi, a Hooligans dobosa. – „December 28-án jó lesz visszatérni az Arénába, nagyon várjuk, éppen ezért fel kell készülnünk. A pályafutásunk minden részletéből hallhatóak lesznek dalok, már az új lemezről is tudjuk mit fogunk betenni a repertoárba.”

„Az elmúlt két hétben három videóklipet is forgattunk. – nyilatkozta Csipa, a zenekar énekese. – „Ez azt jelenti, hogy a komplett album sem fog már sokat váratni magára, a ‘Körforgással’ nyitjuk meg, de hamarosan jön a folytatás, ami elég súlyos lesz, csak éppen más értelemben, de ettől többet nem árulhatok el.”

nka
KERESÉS
Hammerworld No. 353
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. TEMIC
    Terror Management Theory
  2. TESSERACT
    War Of Being
  3. OF MICE & MEN
    Tether
  4. GRAND MEXICAN WARLOCK
    Eulogy
  5. ANGELUS APATRIDA
    Aftermath
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. DYING FETUS
    Make Them Beg For Death
  2. CANNIBAL CORPSE
    Chaos Horrific
  3. SVALBARD
    The Weight Of The Mask
  4. CRYPTOPSY
    As Gomorrah Burns
  5. BLACKBRIAR
    A Dark Euphory
Milan Peter - 300p
Milan Peter - 300p
Milán Péter
munkatárs
  1. WOLVENNEST
    The Dark Path To The Light
  2. SICUT GLACIES
    Kalde Minner Fra Fortiden
  3. MYRKUR
    Spine
  4. RIVERS ABLAZE
    Omnipresence
  5. DREAM UNENDING/WORM
    Starpath
HAJÓGYÁR x hw