Skip to content

HOLLYWOOD UNDEAD – Hollywood mindörökké!

Az amerikai Hollywood Undead leszerződött a Sumerian Recordshoz. A zenekar egy új dalt is kiadott Hollywood Forever címmel, amelyhez videóklip is készült.

„Ez a dal a rajongóknak szól – mondta az énekes-bőgős Johnny 3 Tears. – Ők tették lehetővé, hogy megéljük az álmainkat, és egyszerű szavakkal nem is lehetne kifejezni a hálánkat – ezért írtuk meg számukra.”

„Felüdülést jelent számunkra, hogy olyan embereket találtunk, akiknek ugyanaz a víziójuk, és akik ugyanolyan szenvedélyesek a Hollywood Undead következő fejezetével kapcsolatban, mint mi – tette hozzá a lemezszerződéssel kapcsolatban az énekes-gitáros Charlie Scene. – Az elképzeléseink arról, hogy mivé is válhat ez a zenekar, még sosem tűntek ennyire megvalósíthatónak. Izgatottan várjuk, hogy belevághassunk!”

„A Hollywood Undead egy olyan zenekar, amely megalkuvás nélkül adja önmagát – mondta a Simerian Records alapítója és vezérigazgatója, Ash Avildsen. – Hitelesek, keményen kiállnak a művészetük mellett, és soha nem hátrálnak meg attól, hogy kockáztassanak annak érdekében, amiben hisznek. Egy olyan korszakban, amikor annyi minden elromlott, ezek a srácok viszik tovább a rockzene azon attitűdjét, ami miatt gyerekkoromban én is beleszerettem.”

KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. WOLFHEART
    Draconian Darkness
  2. THE BLACK DAHLIA MURDER
    Servitude
  3. NILE
    The Underworld Awaits Us All
  4. UNTO OTHERS
    Never, Neverland
  5. MIMI BARKS
    This Is Doom Trap
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw