Skip to content

Hogyan szüntethetjük meg a falvizesedést?

Egy épület fontos statikai részei a falai, hiszen ezek tartó és elválasztó funkciót töltenek be. Ha a falak vizesednek, az nemcsak esztétikai, hanem biztonságtechnikai kérdéseket is felvet. Ezért ha azt észleljük, hogy valamilyen oknál fogva vizesednek a falak, azonnal meg kell oldanunk a problémát.

Mitől vizesedhetnek a falak?

A falvizesedések hátterében nagyrészben a hiányzó vagy károsodott szigetelés áll. A régebben épült lakóházak szigetelés nélkül készültek, illetve gyakori volt, hogy nem megfelelő alap került a fal alá. Emiatt a talajvíz folyamatosan felszivárog a kapillárisokon, amitől eleinte foltok jelennek meg a festésen, majd lepereg a vakolat. Rosszabb esetben a fal statikailag meggyengül, és meg is süllyedhet. 

A ház belső helyiségeiben előforduló vizesedésnek más oka van, mégpedig a levegő túlzott páratartalma, amit a páramentesítő szüntethet meg. A házban végzett mindennapi tevékenységeink, a fürdés, a főzés, a ruhaszárítás megnöveli a levegő páratartalmát, ami a hidegebb falrészeken, sarkokban lecsapódik, s ezáltal nedvessé teszi a falat. Az állandó nedves környezet pedig kedvez a penészgomba szaporodásának és megtelepedésének, vagyis a lakásunk penészessé, dohossá, nyirkossá válik.

Attól függően, hogy mi okozza a problémát, meg kell találnunk a megfelelő módszert a vizesedés megszüntetésére. A Páramentesítő.hu webáruházban sok olyan készüléket találunk, amelyek – háztartási és ipari felhasználás esetén egyaránt – segítenek az átvizesedett falak megszárításában. 

Szárítsuk ki a vizes falat!

A falvizesedés megszüntetésének kézenfekvő módja a szárítás. Mindegy, hogy mitől vizes a fal, a legelső teendőnk, hogy a falat meg kell szárítani. Ehhez a Páramentesítő.hu által forgalmazott Trotec ventilátorok kiválóan alkalmasak. Padlóventilátorokkal vagy állóventilátorokkal száríthatjuk a nedves falfelületet, de szükség esetén bevethetjük a Trotec cég nagy teljesítményű turbó ventilátorait is. Természetesen nem kerülhetjük el, hogy feltárjuk a vizesedés kiváltó okát, ha azt szeretnénk, hogy hosszú távú megoldás szülessen. 

Amennyiben a talajnedvesség szivárog fel a falakon, szigetelni kell a falakat, ha viszont a belső légtérben túlzottan nagy a páratartalom, akkor páramentesítésre van szükség.

Páramentesítés a vizes falak ellen

Ha a lakásban végzett tevékenységek okozzák a falak vizesedését, akkor érdemes beszereznünk egy páramentesítő készüléket. Ez a gép beszívja a nedves levegőt, és kifújja a szárazat, a kicsapódott nedvességet pedig egy tartályba gyűjti. Így nem a falakon csapódik le a pára, és nem indul el a penészedési folyamat sem. A Páramentesítő.hu az általa forgalmazott párátlanító berendezésekkel hatékony megoldást kínál erre a problémára is.

Ezeken túlmenően a falak szárítását télen a fűtéssel, nyáron pedig a klímaberendezésekkel is elősegíthetjük. 

KERESÉS
Megjelent az áprilisi
digitális különszám!
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw