Skip to content

HITROCK – Új koncertalbum és zenés riportfilm

Megjelent a HitRock együttes új koncertalbuma, melyet tavaly rögzítettek a Csili Művelődési Központban, a kényszerű leállások időszakában, egy online streaming koncert alkalmával. Az egyszerűen csak „Csili Live!” címet viselő CD vegyesen tartalmaz régi klasszikusokat és frissebb kompozíciókat a dél-pesti gyökerű rockcsapat jelenlegi felállásának tolmácsolásában.

A Mr. Basary ének, Füchsel Tibor Füxi billentyűk, Mátyási Roland Roli gitár, Pozsonyi Tibor Finki dob, Vajda Tibor Tibi basszusgitáros alkotta formáció a pandémia és lezárások sújtotta időszak további részében sem tétlenkedett, hiszen az online koncert felvétele és utómunkái mellett egy nagyszabású riportfilm is készült. A Moon Media és a HitRock stáb közös produkciójában megvalósult, és a H-Music gondozásában megjelenő „A vén csavargók” című alkotás a zenekar történetére, illetve a sztorikban érintett művészek pályakezdésének körülményeire fókuszál, a főbb pontokon a volt és jelenlegi zenekari tagok bő fél évszázados pályafutását is érintve.

A zenés riportfilm háromórás DVD változata bőséges zenemenüt is kínál, hiszen „A vén csavargók” a megszólalók visszaemlékezésein túl, több mint kétórányi, javarészt korábban még nem publikált koncertfelvételt, illetve néhány ritka videóklipet és zenés bejátszót is tartalmaz. A korszakokra bontott zenés blokkokban így többek közt láthatjuk-hallhatjuk a korábbi felállások olyan népszerű, emblematikus alakjait, mint például néhai Tihanyi Gábor Tánci gitárost, a már szintén az „égi zenekarban” nyomuló Tóháty László Puttony énekest; valamint a jelenleg egyéb produkciókban pengető Berkes Károly Charlie basszusgitárost, Birta László Laci szólógitárost, Gönci Apuka György basszusgitáros-gitáros-énekest, Somogyi Remig Remi szólógitárost vagy Talabér László Lacika basszusgitárost is.

„A vén csavargók” filmben látható-hallható dalritkaságok online is meghallgathatók, a zenés film hivatalos soundtrack albumán, mely már az összes online zeneáruházban és streaming-szolgáltatónál megtalálható.

nka
KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. WOLFHEART
    Draconian Darkness
  2. THE BLACK DAHLIA MURDER
    Servitude
  3. NILE
    The Underworld Awaits Us All
  4. UNTO OTHERS
    Never, Neverland
  5. MIMI BARKS
    This Is Doom Trap
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw