Skip to content

HINAYANA – Karma, sors, depresszió, jin és jang

A melodikus death metalos Hinayana most pénteken, november 10-én adja ki második nagylemezét, Shatter and Fall címmel, a Napalm Records gondozásában. A nemrég megjelent kislemezek, a Reverse the Code és a Triptych Visions után most bemutatásra került egy új dal, az A Tide Unturning, amelyben a Wolfheartból ismert Tuomas Saukkonen is énekel.

A Hinayana 2018-ban, saját kiadásban adta ki debütáló stúdióalbumát, az Order Divine-t, majd 2020-ban, dacolva a járvánnyal, a Death of the Cosmic EP-vel jelentkezett. A mostani, Shatter and Fall lemez producere a frontember Casey Hurd, valamint Kevin Butler voltak, a maszterelést pedig Dan Swanö végezte el az Unisound falai között. Érdekesség, hogy Tuomas Saukkonen mellett az Æther Realm frontembere, Jake Jones is felbukkan a korongon.

„A Shatter and Fall a karmáról, a sorsunkról, a következményekről, a tetteinket követő bánatról, a depresszióról, a hit elvesztéséről, a jinről és jangról, a fényről és a sötétségről, valamint saját emberi természetünk változatlanságáról szól – mondta Casey Hurd énekes/gitáros. – Sötétebb, súlyosabb és változatosabb, mint a korábbi kiadványaink. Fejlődünk és tágítjuk a hangzásvilágunkat, hogy a sötétebb, súlyosabb dolgok mellett több fülbemászó és himnikus elemet is fel tudjunk vonultatni. Ez az új album egy jelentős mérföldkövet jelent a Hinayana történetében.”

HINAYANA – Shatter and Fall
(11/10 – Napalm Records)

1. Slowly Light Collides
2. Mind Is a Shadow
3. How Many Dreams
4. Spirit and Matter
5. From Our Darkest Moments
6. Reverse the Code
7. Lost to Flame
8. The Answer
9. Triptych Visions
10. A Tide Unturning
11. Taken

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw