Veres Gábor a Watch My Dying énekese, de Hiinaar nevű projektje XIX című anyagán pont nem énekel egy sort sem, sőt, a dalszövegek sem az ő művei. Mindezt különféle, underground szinten jól ismert arcokra bízta, barátaira és lelki rokonaira, ellenben ő írta a dalokat, és a hangszeres részek jó részét is ő játszotta fel.

A teljesen nonprofit, nulla költségvetéssel készült, mégis irdatlan sok munkát felemésztő anyag kapcsán Uzseka Norbert faggatta ki Gábort.

www.facebook.com/hiinaar

Hogyan s miért lett a Hiinaar?

„Tizenöt éves koromtól gitáros voltam a szép emlékű kilencvenes években. Ezek a zenék jórészt old school death metal dolgok voltak, így a hangszeres tudományom később nem volt kompatibilis a Watch My Dyinggal. Sok év ki is maradt, nem voltak cuccaim sem. Később leginkább önmagam és a közelebbi ismerősök szórakoztatására barkácsoltam dalokat. Hogy ne kelljen mindenkinek egyesével küldözgetni, 2008-ban nyitottam egy Bandcamp oldalt. Csináltam egyszerű kis zongoradarabokat, elektronikus zenét, black metalos swinget, meg igazából bármit, zsánerektől mentesen, ami csak eszembe jutott. Nem akartam semmit sem kezdeni velük, de mikor elkészült a Lampyre, elkezdett komolyabbra fordulni a dolog.

A Bandcampről leszedtem végül mindent, amit egyedül készítettem, mert a közreműködőktől kapott az egész egy olyan többletet, ami nagyon távol állt a régi demózgatástól. Le is tisztult szépen, hogy nem vagyok szólista alkat. Egy szakkörként gondolok rá, amibe a ráérő időben egy pár haver épp olyasmit csinál, amit otthon ritkábban. Az, hogy én nyitottam ki a terem ajtaját, önmagában nem annyira fontos. A képeken azért vagyok egyedül, mert technikailag ez volt megoldható, de egy nagyon elegáns tablót azért összeraktunk profilképekből.”



A név a volt hajadra utal, vagy egyéb okból lett ez?

„Ha annyi lett volna benne, akkor a XIX már más néven jön ki. Gyakorlati szempontból magyar nevet akartam, rövidet, ami viszont a netes keresőkben normális találatokat kap. Ehhez a régies, távirat-helyesírású stílus tökéletesen passzolt. Regényesebben kifejtve pedig arra a helyre utal, ahonnan ezek a dalok érkeznek. Mély, sötét, és minél inkább küzdenél ellene, annál kevésbé tudsz szabadulni tőle. Gyerekkoromban láttam egy régi magyar természetfilmet, amiben két kutya egy hínáros tavon úszott át és az egyik majdnem belefulladt. Ez volt annyira erős kép, hogy huszonöt évvel később is eszembe jusson, mint tökéletes allegória.”

A tíz évvel ezelőtti WMD albumon, a Moebiuson már volt olyan, hogy egyes dalokat nem te énekeltél fel. Onnan jött az ötlet, vagy máshonnan?

„Legegyszerűbben szólva nem akartam összevéemdézni a számokat. A zenekar korai éveiben gyakran hasonlítgattak magyar énekesekhez, ami zavart annyira, hogy igyekezzem megtalálni a leginkább saját hangképzést. Egy ideje pedig az nyom, hogy ha vendéghang voltam más zenekaroknál, azok megkapták a kritikától, hogy véemdés a zene, és még a szöveg is. Ez nyilván azt jelenti, hogy van karakter, de itt pont nem ezt akartam előtérbe tolni. Elmondhatatlanul pihentető volt, hogy ezzel a részével most nem foglalkozom.

A terv éppen az volt, hogy a különböző karakterű énekhangok minél nagyobb teret kapjanak, elvihessék a maguk irányába az alapokat. Ritzel Anival nevettünk azon, hogy az lett volna az igazi, ha csak egyetlen dal van és mondjuk megnézzük, hogy a többi énekes mivé alakítja. Az ő dala, a Judge the Earth kifejezetten szép lett. Az én hangommal valószínűleg black metalként értelmezte volna mindenki, de pont a különbözőségek hangsúlyozásáról szólt a dalírás.”

Min múlott, hogy ki énekeljen az anyagon, és min az, hogy melyik dalt?

„Azokat kerestem meg, akiknek inspirál, amit csinálnak, és tudtam, hogy meglesz a kémia. Ez nem feltétlenül a legközelebbi haverokat jelenti. Budai Peturt például úgy kerestem meg, hogy nem ismertük egymást személyesen, de az Aebsence az ilyen szívemcsücske-zenekar és beledöglöttem volna, ha nem adódik valami keresztmetszet az életben. Meg van még pár ilyen személy, és meg is lesznek ezek a közös pontok, ha eljön az ideje. Van olyan, hogy egyszerűen csak tudod, hogy működni fog a másikkal, mert hellyel-közzel ismered anélkül, hogy egy szót is beszéltetek volna.

Ez az inspiráció nem csak az énekesekre vonatkozik, mert a szólók, a fúvósok, meg a cselló is rettentően kicsavarta az egész albumot. Sőt. Vincze Ádámmal, aki ceglédi kannán ütött fel pár rövid részt, annyira egy húron pendültünk, hogy ki nem hagytam volna, pedig tizedannyi szaladgálással berakhattam volna akármit hangmintákból. Ezeken épp a közös elkészítés volt a lényeg. Ettől eleven, ettől szuszog. Az utolsó nap jutott eszembe Delcsik Balázs, a Cadaveresből, akikkel tizenéve együtt turnéztunk, fel is hívtam azonnal, hogy ‘haver, nem maradhatsz ki ebből, légyszi’ telefonba mondj fel legalább egy sor Márait és te leszel a mondat végén a pont’.”

Felteszem, így előbb a zenei rész volt meg, de a résztvevő énekeseknek volt rá hatásuk? És egyáltalán hogy íródtak a dalok? Megvolt fejben, hogy kinek kellene énekelnie, vagy azt utóbb találtad ki?

„A zene alapjait egyedül kezdtem készíteni, nagyon-nagyon egyszerű szabályokkal. Megnéztem, milyen cuccok hányódnak a szekrényben, összedugdostam őket, szólt majdnem minden, oké, akkor ebből indulunk. Később a résztvevőktől is azt kértem, hogy mindenki lehetőleg otthon vegye fel a részeit, azzal, ami kéznél van. Nullás költségvetés, csak a zene. A dalokat egyesével, egyetlen nap alatt írtam meg és vettem fel. Nagyon kevés szabadidőm van, leginkább nincs, így nem értem rá bizonytalankodni. A Fairy Tale volt meg elsőre, akkor még cím nélkül, és azt mutogattam a kiszemelt tagoknak, hogy hé, lenneittegyilyesmivolnaekedvedidőd… Mihály Gergő egyből lestoppolta, meg se várta a többit.

Volt, akinél előbb érdeklődtem, és utána lett csak zene, de akkor kábé megvolt fejben, hogy merrefelé menjek a tempókkal és hangszereléssel. Volt persze olyan is, hogy spontán gitározgatás közben egyik ötlet jött a másikból, és tíz perc alatt meg is volt az alap, aztán utána kerestem hozzá illő énekhangot. A hangszeresek mind képzettebbek nálam, hasznos tanácsokkal segítettek, úgyhogy a dalok alapjaival összeadva egy hét alatt megvoltam, de a finomítgatással elment még egy kis idő.”

HIINAAR – XIX (2019)

A szövegeket ugye a meghívott énekesek írták, de valószínűnek tartom, hogy amúgy voltak sorok, gondolatok, érzések a te fejedben is a dalaid kapcsán. Volt, hogy valaki ugyanazt találta el? Illetve általánosságban mit gondolsz a vendégek produkciójáról?

„Csak áradozni tudnék, ami akár szar önmarketingnek tűnne, ha üzleti megfontolás alapján működne az egész, így viszont megtehetem, hahaha. Mindenkinek sikerült belerakni azt a fajta plusz szikrát, ami miatt megkerestem őket. Így egyfajta állandósult heuréka-hangulatba kerültem, ahogy érkeztek az éneksávok. A hangszereseknél ugyanez. Elképesztően meg tudják változtatni a hangulatot akár rövid zenei betétek is, ha azok más személy elméjéből adódnak az alaphoz. A szövegekkel őszintén szólva semmiféle előzetes elképzelésem nem volt, csak hogy legyenek mások, mint az enyémek.

Vörös Andris kérdezte meg egyedül, hogy van-e valami ötletem a szöveg témájához. Mondom, mittudomén, – elég idősek vagyunk hozzá – lehetne valami az apaságról például… passz. Aztán ehhez képest valami teljesen más lett a vége, de jobban is illik a harsonához meg a menetpergőhöz, hahaha. Biztos vagyok benne, hogy egy énekes a saját szövegeit tudja a leghitelesebben előadni, ezért teljesen szabad kezet kapott mindenki.”

A legtöbb vendégszereplő jól ismert arc a hazai metal undergroundban, de Tölcséry Gergely és az általa megszólaltatott népzenei hangszerek kevésbé. Ő hogy került a képbe, mit kell róla tudni?

„Pár éve, a Lampyre készítésénél ismerkedtünk meg. Szerettem volna valami pici folkos dolgot hallani benne és Both Andrison keresztül jött ő a képbe. Előzőleg a Frankzafka zenekarban játszott. Ott gitározott, itt most hegedűn, furulyán és kavalon játszott, és énekelt néhány sor népdalt a Like Fire Only Colder-ben. Először a Fairy Tale volt, amibe kértem egy szólót, és folkban járatos zenészként kisujjból kirázta az 5/4-et. Kb. azonnal küldött többféle verziót, és a végeredményt hallva azonnal tudtam, hogy több dalban is szerepelnie kellene. Rengeteg jó ötlete volt a hangszereléshez, sokkal jobban képben van zeneelmélettel, mint én. A Hiinaar másik állandó pontja ő, szóval, ha valaki mindenképp szólista mutatványként jellemezné az egészet, akkor legkevesebb inkább mondjon duót, köszi.”

Ezen kívül mi munka van az anyagban?

„Sok-sok éve zenekarozom, de ha előre szólt volna valaki, hogy EKKORA szívás összerakni ezt, akkor magam sem hiszem el. Dalírás. Felvétel mindenféle technikai ismeret nélkül. Húsz éve korszerűtlen eszközökön. Ezer elrontás feljátszáskor, éjjel gitárral a kézben elalvás a széken. Résztvevők megkeresése. Az ő szabadidejük kivárása akár hónapokon keresztül. Ránemérők esetében teljes újratervezés. Többezer üzenet egyetlen személyes találkozó nélkül. Rádöbbenés, hogy nem tudok egy büdös mukkot se a keverésről. John Novak barátom idegrendszerének módszeres megtépázása többhónapnyi távoktatással a témában, Ausztráliából. Az egész újrakezdése havonta. Legelső keverési verzió jobbnak bizonyulása minden egyes alkalommal. Megjelenés előtti éjszakán a végső mix mégiscsak használhatatlan szarnak találása.

Éjjel háromkor Nagy-Miklós Péterrel messengeren maszterelési gyorstalpaló és megvilágosodás. Két napig ébren levés a bemutató határidejét betartandó. Kb. ennyi. Összességében az ötlettől a megjelenésig eltelt 8 hónapban napi három-négy órát aludtam, mert csak éjjel volt lehetőségem haladni, és a munkám is hasonlóan sűrű. Mindezt egy olyan PC-n, ami kb. a munka felénél bekapott valami vírust, és szépen, lassan, csendben, de annál biztosabban tolta le térdre az egész rendszert. Ha nem lettem volna készen vele, már egy plusz hetet nem bírt volna ki, és elszáll az összes munka. Volt némi stressz a vége felé, hahaha. Új hír, hogy valószínűleg megjelenik a XIX fizikai formátumban is, szóval most hozzáadódott az egészhez a borítókészítés, Gergő pedig videót készít hozzá, azaz továbbra is csináldmagad az egész az elejétől a végéig. Érdemes lesz követni a Hiinaar FB-oldalát, mert lesznek még meglepetések rajta. A fizikai megjelenés környékén interjúk a résztvevőkkel, videók a készítésről, és kiderül a rejtély, hogy mi is van a vödörben…”



Volt olyan, hogy adott énekes felvételeinél jelen voltál, netán, hogy el is játszottátok együtt az adott dalt?

„Nem. Sőt, van olyan, akivel életemben nem találkoztam személyesen. Nehéz is lett volna a fizikai távolság, meg a hétköznapi munkarendem miatt. Az egyetlen közös akció a hozzám közel lakó Vince Ádámnál volt. Tíz perc alatt kiderült, hogy a kanna felvételéhez szánt mikrofonnal nem fog menni a dolog. Így tuskó módon, egy mobiltelefonnal rögzítettük a részét, mondván ‘jóvanaz, gyújtsunk rá’. Jó is lett. Teljes eltévedés az a fajta elitista hozzáállás, ami már-már alig tud továbblépni a felszerelés fetisizálásától. Az önmagában semmire sem garancia, csak arra, hogy belebetegedj a potméterekbe. Nem attól lesz jó a zene. Ha kerek a dal és van benne gondolat, van oka az egésznek, akkor az megáll a lábán és működni fog.”

Álomkérdés: koncert lesz-e? (nevet)

„Mindenképp tervben van, a Thy Catafalque-kal tervezünk egy klubturnét, és kaptunk már ajánlatot egy nagyobb pesti rendezvényre, ahol a Darkthrone előtt volna egy 25 perces fellépési lehetőség. Nagyon várjuk.”



Említetted a lemez sajtóanyagában, hogy sajnos nem ért rá minden meghívott, „de legalább maradt patron a következőre is, ha folytatjuk”. Folytatjátok? És esetleg elárulható, hogy kik voltak ők…?

„Tölcséry Gergővel agyaltunk a folytatáson, persze, de valószínűleg kevesebb résztvevővel egyszerre. Mivel a keverést már nem a szó szerinti nulláról kell tanulni, sokkal gyorsabban is készen lesz majd egy esetleges kiadvány. A XIX-en eredetileg nem feltétlenül ennyi dal lett volna, voltak ötletek, amik kihullottak és volt, ami pluszban jött be közben. Hivatalos volt még rá Bátky Zoltán (Wall Of Sleep) és Makó Dávid (Haw, The Devil’s Trade), de épp lemezt készítettek mindketten, és tovább tartott volna megvárni őket, mint a számítógépem előre látható élettartama. Legközelebb remélem összejön.”



A Hiinaar mellett van vagy volt több további projekted, mint a Hentesbárd és a Jolana Blastbeat. Ezekről mit kell tudni, és mi van velük manapság?

„A Hentesbárd életem első zenekara volt, ott basszusgitárosként kezdtem a praxisomat. 24 év kihagyással készítettünk egy önfeldolgozást a Hentes Gyerek című eposzunkról, ami a húsipar problémáiról szól, nagyon bátor és kísérletező módon. Az idei rétsági majálison beszélgettünk a folytatásról a dobossal, asszem Marót Viki koncerten éppen. Nagyon-nagyon szeretném, ha lenne még belőle valami, mert a kilencvenes évek nem volt ránk felkészülve, de most már talán elég nyitott a világ elméje a Hentesbárd méltó fogadtatására.

Kevesen tudják, hogy alapító voltam a legendás Halálfej Együttesben. Kilépésem után ennek egyfajta ellenpólusaként jött létre a Jolana Blastbeat. Ebben a projektben egy csehszlovák, 40 éves gitáron készítettem hcpunk/grindcore keveréket, tehát amire egyáltalán nem volt alkalmas. Mivel a Halálfej Együttes jelenleg nem aktív, addig a Jolanának sincs mitől megvédenie a világot.

A tréfát félretéve valószínűleg hajlamos vagyok túltolni az iróniát zeneileg is, 42 vagyok, nem áll már végtelen mennyiségű szabadidő a rendelkezésemre. Szeretnék a hagyományosabb megközelítésű dolgokra koncentrálni inkább, de nem tudok a végtelenségig rendesen viselkedni, szóval lehet még bármi.”



A WMD-be húsz éve kerültél. Lesz ennek örömére valami jubileumi megmozdulás, illetve úgy általában is érdekelne, mi van a WMD-vel, azon kívül, hogy mostanában megszaporodtak a koncertjeitek.

„Jubileumi megmozdulásként új dalok felvétele, befejezése van tervben. Nem szeretnénk retró zenekarként állandóan örökzöldeket játszani, ezért is volt az egy év kihagyás, rendezni kellett a sorainkat. Nagylemezben jelenleg nem gondolkodunk. Ahogyan születnek az új dalok és eljutunk a koncertek közt a felvételükig, szép sorban meg is jelentetjük majd őket.

Ez egy nagyon kötetlen szellemi állapot, de perpillanat másképp nem is tudnánk csinálni. Így viszont szabadon beleférnek olyasmik is, hogy például a sorrendben harmadik dallal kezdjük a dalmegjelenéseket, aztán legyen utána egy flamenco verzió a Fényérzékenyről, vagy Sanyi csináljon egy gitárfeldolgozást Kurtág György egyik zongoradarabjára. Nyilván nagy kasza. Az évfordulós tortadobálást meg a petárdázást logikusan inkább jövőre tervezzük, mert mégiscsak a 21 a 42 fele.”

„Az életem felét a WMD által kabalaként használt 42-es szám fétisében éltem le. A negyvenkettedik betöltött évemet szerettem volna emlékezetessel tölteni. Úgy voltam, ezzel, mint Glen Benton a harminchárommal: lemez, vagy esetleg a halál, hahaha! Ehhez a tervhez a Hiinaar látszott a legalkalmasabbnak. Elkészítettem egy albumnyi dalt, és megkerestem azokat a barátaimat, akiknek inspirált a zenéje, hogy vegyenek részt ebben a kalandban.


A végeredmény egy izgalmasan változatos és kísérletező anyag lett amiben végül részt vett:
– Pál Zoltán (harsona) – Sear Bliss
– Mihály Gergely (ének, szöveg) – Angertea
– Tölcséry Gergő (furulya, kaval, hegedű, ének), ex-Franzkafka
– Budai Petur (ének, szöveg) Aebsence
– Nagy-Miklós Péter (gitár, ének, szöveg) – Ordog, Wackor, Necropolo
– Ritzel Ani (ének, szöveg) – Dharma
– Bori Sándor (gitárszóló) – Watch My Dying
– Bencze Márton (ének, szöveg, cselló) – Absent Distance
– Kurtács András (gitárszóló) – Sublime Pickups
– Vincze Ádám (ceglédi kanna) – Redneck Zombies
– Vörös András (ének, szöveg) – Ordog
– John Novak (gitárszóló)
– Nagy András (ének, szöveg) – Sear Bliss
– Kovács Attila (gitárszólók) – Sear Bliss, Kill With Hate
– Delcsik Balázs (Cadaveres, Bloodiest, Emberhalal) – próza, irodalmi percek.”