Skip to content

HÉT JEL – Két éves a bemutatkozó lemez, készül a folytatás

2018-ban ezen a napon, az akkor aktuális HammerWorld lapszám extra CD-mellékleteként jelent Pócsi István Hét Jel névre keresztelt projektjének első lemeze, a Tiszta lap. A hanganyag egyik különlegessége volt, hogy 36 magyar zenész közreműködésével készültek a dalok.

Két év elteltével időszerű volt, hogy valami történjen. Pisti pont a születésnapra időzítette, hogy hivatalosan is kommunikáljon a folytatást illetően. Mi is kaptunk az alkalom, én kérdeztünk múltról és jövőről.

Pócsi István énekesként indult Nyíregyházán, majd rádiós újságíróként vált ismertté, jelenleg pedig a Barba Negra programszervezője.

www.facebook.com/hetjel

A 40. születésnapodra jelentetted meg a Tiszta lap lemezt. Méltó ajándék volt?

„Pont olyan, amit és ahogy szerettem volna. Amúgy is tök jól sikerült a születésnapozás, sok meglepetéssel, de a lemez igazán megkoronázta azt az időszakot. Egyrészt a várakozás érzése, mint amikor kicsomagolod az ajándékot, másrészt a munka beérett gyümölcsének leszüretelése. Sokan kérdeztek a visszajelzésekkel kapcsolatban, de ahogy erről korábban már beszéltem, nem elsősorban mások visszajelzésére volt a mozgató rugó. Nem tagadom, jól esett a pozitív visszaigazolás, de magamnak akartam elsősorban bizonyítani, hogy egy ilyen kaliberű projektet végig tudok csinálni. E mellett a minőség is fontos volt, és úgy érzem, mindkét elvárásomnak eleget tudtam tenni. Az, hogy ez másoknak is tetszik, csak hab a tortán.”



Korábban azt nyilatkoztad, hogy koncertezésben nem gondolkodsz. Nem viszketett a talpad, hogy mégis színpadra állj ezekkel a dalokkal?


„Most is úgy érzem, hogy minden jól van úgy, ahogy van. Persze többen kérdezték, hogy élőben mikor, de erre azóta is az a válaszom, hogy most biztosan nem. Eleve a lemez megjelenését követően le is eresztettem kissé alkotóilag, eleresztettem ezt a világot. Hatalmas energiák mozdultak meg a Tiszta Lap születése közben, de azokból arra nem sikerült tartalékolni, hogy még koncerteztessük is az anyagot. És az igazat megvallva nem, hiányzik a színpad. Az alkotás öröme, ami mozgatott, és mozgat a mai napig: szülessenek dalok, szövegek. Lehet, hogy csak magamnak, és sok évig fiókoknak, vagy épp egy új lemezre.”



Az első lemez kapcsán nem nyilatkoztál egyértelműen arról, hogy ez egy egyszeri projekt, vagy valaminek a kezdete. Tavaly mégis kitettél egy rövid üzenetet. hogy ‘folytatjuk’, ehhez képest csak most beszélgetünk a következő lépésről.


„Pont erről beszélek. Csak akkor lesz, van valami, ha van hozzá kedvem. A Hét Jelet alapvetően egy összegzésnek szántam. Ezt a feladatát maximálisan be is töltötte, hiszen lezártam vele közel 20 évet. A lemez címe sem volt véletlen, hiszen a Tiszta lappal azt szerettem volna üzenni, hogy ami volt, az ott és akkor feldolgozásra került, ami utána jön –ha jön-, annak pedig teret fogok engedni.

Valóban 2019-ben elkezdtünk dolgozni, egy elég őrült munkametódussal, amikor is Csányi Zolival, Temesi Bercivel és Mike Gottharddal bementünk Nóniusz Gáborhoz zenélni kicsit. Akkor született is másfél dal, ott, bent a stúdióban. Hatalmas élmény volt ezekkel a srácokkal együtt alkotni, együtt lélegezni, fel is töltött érzelmileg, még sem lett akkor folytatása.”





Most akkor van folytatás, vagy nincs?

„Számomra öröm és remélem mások is így fogják megélni, de igen, van, megyek tovább. Ami dal tavaly megszületett, mérhetetlen inspirációval bír számomra, idén tavasszal pedig leültem, és sok-sok estét ráfordítva, de megírtam az új lemez dalait. Ez azonban nem azt jelenti, hogy most akkor hátradőlök, és tessék, hallgassátok. Most jutottam el oda, ahol az első lemeznél kezdtük: a szerzemények készen vannak, fel vannak demózva, és most kerülnek oda azokhoz a zenészekhez, akikkel a végleges formájukat el fogják nyerni. A metódus most is marad, úgy látszik ez már csak ilyen Hét Jel specifikus, hogy nem szerveztem magam mellé zenekart, hanem marad a sokszereplős játék.”



Kikkel és mikorra várhatók az új dalok?

„Míg az első lemeznél volt egy egészen konkrét elképzelésem, hogy mikor és miért szeretném megjelentetni, addig most sokkal szabadabban kezelem ezt a kérdést. Nagyon szeretnék már idén megmutatni egy-két dalt, köztük biztosan várható a tavalyi stúdiózás eredményeként született dal, a Vérrel írva, ami egyébként egyben a készülő lemez címadó dala is. Az, hogy kikkel, egy folyamatosan formálódó dolog.

Van egy hangulati sugallat, hogy egy-egy dal kinek állna jól, vagy épp kinek a lelkét hallanám benne szívesen, szóval ez egy előre annyira nem tervezhető folyamat. Fázisonként haladva alakul, hogy ki a következő láncszem. Szóval nincsen még végleges szereposztás. Az biztos, hogy lesznek visszatérő arcok, de sokat beszélgetek új szereplőkkel is. A mikorra végképp nem szeretnék semmit mondani, majd jövök újra beszélgetni, ha aktuális ez a kérdés.”








Fotók: Hamunka Balázs / Török Hajni





A Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.




nka
KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
A szerkesztőség kedvencei
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. SAXON
    Hell Fire And Damnation
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. AS I LAY DYING
    Through Storms Ahead
  4. FIREWIND
    Stand United
  5. IMPELLITTERI
    War Machine
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. AVALANCHE PARTY
    Der Traum Über Alles
  2. PAIN OF SALVATION
    Panther
  3. TELMA
    Awakening
  4. SAOR
    Amidst The Ruins
  5. OSSIAN
    Félre az útból!!!
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw