Kiadó: PELAGIC RECORDS / Írta: MILÁN PÉTER / 9
Belgium számára nem ismeretlenek az új területeket feltérképező csapatok, elég az Amenra nevét említeni, de a Church Of Ra-társaság más zenekarai is jelzik, hogy a metal számukra nem egy lelakatolt doboz, egy betokosodott zárvány, hanem az aktív alkotás terepe. A 2012-ben alakult Hemelbestormer is osztja ezt a szemléletet.
Zeneileg meglehetősen ambiciózus társaság a Hemelbestormer, nem adnak ki túl sűrűn lemezt, a nyáron megjelenő The Radiant Veil a negyedik album, négy évvel a Collide & Merge után jelenik meg. Én a magam részéről a 2018-as A Ring Of Blue Light albumot hallgattam a legtöbbet, amit CD-n van szerencsém tulajdonolni, de a zenekar zenei/vizionárius látképe átível egész pályájukon. Ennek legfrissebb állomása, a The Radiant Veil talán az eddigi legmesszebbre tekintő mű. A csapat instrumentális rock/metalja nem változott, csupán annyi az érdekesség e vonatkozásban, hogy a Turms dalban énekkel vendégeskedik Philip Jamieson a Caspian soraiból. Hangja illik ebbe a világba, de a Hemelbestormer lényege ezúttal is a véghetetlennek tűnő instrumentális kibontakozások, folyamok mentén érvényesül és mutatja meg lényegét.
Filip Dupont és Jo Driesmans gitárjátéka nagyon sok mindent felölel, amit a súlyosabb gitárzenék az elmúlt évtizedekben felmutattak, de általánosságban elmondható erről a lemezről (is), hogy a témák nagy hangulatkolosszusokat hívatottak minél magasabbra felhúzni. Jó példa lehet a 12 és félperces Cel, amelyben a masszív sludge-sulykolások, lassú, doomos tempók a Neurosis elsöprő erejét idézik fel – főleg, hogy ebben extrém ének is van -, s összességében nagyon imponáló, ahogyan a zenészek felépítik, kibontják a tételt, amely mintegy magától növekszik, alakul, s mutat fel újabb ás újabb színeket, formákat.
A két gitáros mellett a ritmusszekció ugyanolyan fontossággal bír: Koen Swerts bőgős és Frederik Cosemans dobos súlyos, masszív, emellett komoly pumpáló erővel rendelkező összjátékot mutat be, ami a nagyon jó hangzás keretében komoly élményt nyújt az ilyen hangtájak vidékein bolyongani szerető hallgatók számára. A megszólalás, mint utaltam rá, arányos, telt, mégis átlátható, s akár szellősnek is mondható olyan értelemben, hogy minden hangszer a maga területén marad, s miközben remekül bemutatják erényeiket, tökéletes összképet nyújtanak.
Egyszerre hangulatos és nehéz, új utakat kereső és kísérletező, szép és komor a Hemelbestormer albuma, amely szinte túlcsordul a kreativitástól, akár egy vulkán, amelyből a forrponton minden irányba hevesen lövell a láva. A The Radiant Veil eleven cáfolata annak a dőre kijelentésnek, hogy a 21. században nem lehetséges igazán ötletes és semmit és senkit nem másoló súlyos gitárzenét alkotni. Minden meghallgatással újabb és újabb kalandokat kínáló, kiemelkedő színvonalú album.
–
(A lemezkritika eredetileg a 2025. júniusi digitális különszámban jelent meg.)
