Az új Helloween stúdióalbum június 18-án lát majd napvilágot, a júniusi HammerWorld magazinban pedig egy 6 oldalas, masszív interjút találsz a lemez kapcsán.
Aligha vitatható, hogy az idei év egyik leginkább várt albuma a Helloween június 18-án megjelenő korongja. Amikor Kai Hansen gitáros és Michael Kiske énekes visszatért a német metal intézménybe, a 2017-ben elstartolt Pumpkins United turnéra, még nem lehetett tudni, hogy a klasszikus korszak két legendás alakjával kiegészült banda elszánja-e magát egy stúdióalbum megírására, felvételére is. Atizenkét dalt tartalmazó lemez ugyanazt a címet kapta, mint annak idején, 1985-ben a debütáló EP-jük, nyilván nem véletlenül.
www.facebook.com/helloweenofficial
„Számomra a szövegírás egy lehetőség arra, hogy a mindennapi küzdelmeket kiírjam magamból – mondta Andi Deris énekes az exkluzív interjúnk során Fejes Árpinak. – Vagy olyan dolgokat, amiket látok magam körül, vagy amiket mások mesélnek. Leginkább a társadalmi vagy politikai kérdések sarkallnak szövegírásra, de néha spirituális témáim is születnek, amiket aztán megpróbálok átültetni a mi fantáziavilágunkba, ebbe a ’Keeper-univerzumba’. Az a jó, hogy ebben a világban elrejthetsz apró utalásokat, metaforákat, azaz nem kell szó szerint beszámolnod a való életben zajló eseményekről. De aki figyel, így is érti, hogy mit szeretnék mondani.
Ha direkt módon közölnénk az álláspontunkat bizonyos kérdésekkel kapcsolatban, azzal csak felbosszantanánk az embereket, a ’Keeper-világban’ viszont mármit elmondhatunk anélkül, hogy mások lelkébe gázolnánk. Ahallgató meg dönthet: benne is maradhat ebben a világban, de akár ’le is fordíthatja’ a szövegeket a valós történésekre. Ehhez csak fejben össze kell kötni a pontokat… Ha valamit nagyon szeretnénk kiírni magunkból, viszont túl brutális lenne valós dolgokhoz kapcsolni, vagy fájdalmas lehet a téma, egyszerűen elrejthetjük, titkosíthatjuk a ’Keeper-világban’, vagy bármilyen fantasy környezetben.
Amit például Kai csinált a Skyfall dalban, az is valami hasonló. Ott van ez a szupercuki űrlény, aki lezuhan az űrhajójával a Földre, itt van velünk, teljesen egyedül, magányosan, és szembenéz mindazzal a sok szarral, amivel mi, azaz a hétköznapi emberi problémákkal. Teljesen elveszettnek érzi magát, mert nem érti ezt a sok abszurd szarságot… Tehát az ő szemszögéből szól a szöveg, de könnyen lefordíthatod a saját érzéseidre, gondolataidra. Amikor végigfutottam a szöveget, rögtön az ugrott be, hogy néha én is pont ilyen kis űrlénynek érzem magam! (nevet)
Az ilyen cuki kis történetekbe jól el lehet rejteni a valóságot. Szerintem ez mókás, bár sokan talán giccsesnek tartják az ilyesmit, ők azonban nem néznek a sorok mögé. Egy ilyen szöveget szimplán csak egy számodra fontos, valós dologra kell vonatkoztatni, és hirtelen nem is lesz olyan zavaró. Vannak persze olyanok is, akik szerint ez passzol igazán a power metalhoz. Ők sem próbálkoznak a szöveg ’megfejtésével’. De épp ez a trükk a Helloween szövegeiben, én meg imádom ezt! (nevet) AHalloween-tökök is épp ilyenek. Mókásak, viccesek, még akkor is, ha létező problémákra utalunk velük. Az én felfogásomban egyszerűen nem létezik akkora probléma, ami miatt a szakadékba kéne ugranunk. Adalaink zöme egyszerűen olyan, hogy mosolyogva hallgatod őket, ugyanakkor mélyebbre is áshatsz, akkor is találsz valamit, de ez egyáltalán nem szükséges, mert a felszín is elszórakoztat.”
És melyik oldal kedvesebb számodra? Akomolyabb vagy a hülyéskedős, a bolondos-giccses Helloween?
„Ó, én imádom a bolondos-giccses Helloweent, ez tesz minket egyedivé. Ez különbözteti a meg a ’happy-happy Helloweent’ a komoly metal bandáktól. Amúgy hatalmas rajongója vagyok a komoly bandáknak is, én magam azonban egy túlságosan is bolondos, hülyéskedős, őrült seggfej vagyok. Huzamosabb ideig képtelen is vagyok egy komoly, érett ember képét mutatni! (nevet) Szeretek mindent elpoénkodni, kihozni a viccet mindenből, és szerencsére Weiki is egy hozzám hasonló idióta. Kezdettől fogva egy nagyon jó lehetőséget nyújtott számomra a Helloween, hogy az összes hülyeségemet megvalósítsam anélkül, hogy attól kéne tartanom, emiatt nem fogadnak el a rock’n’roll világában.
A metalosok között is annyi pozitív, vidám ember van, imádjuk ezt a sok giccses cuccot énekelni! Például az Are You Metal? szándékosan giccses, egyben egy nagyon király dal. Hát persze, hogy metal vagyunk! (nevet) Ebben a metal világban nem is érdekel senkit, hogy az Are You Metal? nyelvtanilag helyes-e, nyilván nem az, ezt mindenki nagyon jól tudja, ahogy azt is, hogy mit akarunk mondani vele. Érted? Giccses és király. Aki pedig nem így érzi, az valószínűleg sosem lesz Helloween-rajongó… (nevet) Az is teljesen rendben van, ha valaki csakis a komoly szövegekre vevő, én is imádok sok komoly zenekart, de mellettük szívesen hallgatok egész mást is, például a Steel Panthert. Na, ők aztán kimaxolják a paródiát! Mi elrejtjük a gyökérséget a szövegeinkben, a Steel Panther meg simán az arcodba tolja. Imádom! (nevet)
Ugyanakkor szeretem a komoly oldalunkat is, a Fear of the Fallen például egy tök komoly szöveg. Két évvel a járvány előtt született, de ha most átolvasod, félelmetes, hogy mennyire illik a jelenünkre. Volt aki meg is kérdezte: előre tudtuk, hogy valami borzalmas készülődik? Vagy konkrétan a pandémiáról írtuk a szöveget? De nem, ez már két éve megszületett. Avilág lett ilyen…
Szerintem elsősorban a sokoldalúság jellemez minket. Főleg Weikiról és magamról beszélek, de Kai-t is ide sorolnám. Olyan szövegeket szeretünk írni, amelyben nem ujjal mutogatunk, nem valaki mást hibáztatunk. Avilágban zajló történésekbe önmagunkat is beleírjuk, és ez szerintem nagyon fontos, mert ha csak másokra mutogatsz, akkor hárítod a felelősséget. »Ate hibád, nem az enyém.« Valójában mi is részesei vagyunk az összes seggfejségnek, de a pozitív, nagyszerű történéseknek is, mindennek. Pont annyira vagyunk felelősek, mint bárki más, vagy pont annyira nem vagyunk bűnösök. Ez a megfogalmazás megint egy kicsit giccses lett, de hát ilyen világban élünk. Avilág giccses…” (nevet)
A teljes interjút megtalálod a júniusi HammerWorld magazinban.
Az első oldalpár
Az elhalasztott budapesti koncert új dátuma 2022. április 26., a turnéra a Hammerfall kíséri el a legendás német metal bandát.
Dani Löble dobos: „Ez a lemez a Pumpkins United utazás megkoronázása! A mai napig lenyűgöznek a Helloween történetének különböző jellemvonásai és aspektusai. Példának ott van Michi, Andi és Kai hangja. Az, hogy most mindhármukat hallani lehet egyetlen lemezen, egyetlen lobogó alatt, az a meghatározó Helloween-élmény!”
A Helloween című 2021-es albumnak két producere volt, Charlie Bauerfeind és Dennis Ward, a stúdiózás Hamburgban folyt, a teljesen analóg felvételeket pedig New Yorkban keverte meg Ronald Prent (Iron Maiden, Def Leppard, Rammstein).
Livesound:
„Egy évet halaszt, de a Hammerfall társaságában érkezik majd a Helloween
Sajnos már látni lehetett előre: a járvány következtében az idén tavaszra halasztott Helloween turnét ismét el kellett tolni. Búslakodásra azonban nincs ok, hiszen a jövőre tolt turné programja még erősebb lesz: 2022. április 26-án a Hammerfall társaságában érkeznek a német heavy metal veteránok a Budapest Arénába!
E hosszú, nehéz és koncertmentes időszak alatt ki kell tartanunk, de a rendkívüli körülményekre a Helloween is rendkívüli választ ad: a német heavy metal legenda meghívta turnéjára a Hammerfallt, hogy együtt egy igazán fantasztikus heavy metal élményt nyújtsanak majd a közönségnek. A turné neve is az egyesített erőkről szól: a United Forces Tour 2022 keretében mindkét zenekar új lemezt mutat be, így a rajongók sok dalt ekkor hallhatnak majd először élőben.
Elmondhatjuk tehát, hogy a koncertínség vége már a láthatáron van, és jövő tavasszal egy ütős metalbulival pótolhatjuk be a kihagyott két évet.
Andi Deris így kommentálta a bejelentést: ‘Igazán ütős hír, hogy a Hammerfall is csatlakozik hozzánk a turnén! Ez a svéd csapat 2002-ben az én tenerifei stúdiómban dolgozott a Crimson Thunder albumon, nagyon sokat mókáztunk anno.’
Oscar Dronjak is alig várja a közös koncerteket:
‘Hihetetlenül fel vagyunk dobva a közös turnénak köszönhetően! Nem csak azért, mert annyi hosszú év után újra útra kelhetünk majd, hanem mert egy olyan zenekarral indulunk neki, akiket nagyon szeretünk és nagy hatással voltak ránk, már a Hammerfall megalakulása idején is. Mindenki számíthat rá, hogy ez egy igazán különleges turné lesz.’
A Livesounds bemutatja:
United Forces Tour 2022
2022. április 26., kedd
Papp László Budapest Sportaréna
Helloween, Hammerfall koncertek
Belépő: kiemelt álló 18.900, normál álló 15.900, ülőhelyek 13.900-18.900 Ft Jegyek kaphatók a Ticketportal hálózatában.
A koncert Facebook oldala
Az új albumot az Andi Deris és Michael Kiske énekesek, Michael Weikath, Kai Hansen, Sascha Gerstner gitárosok, Markus Grosskopf basszer és Dani Löble dobos fémjelezte kombinált felállás készítette el, a Skyfall dal pedig CD-n és vinyl kislemezként is napvilágot látott. Az első kiadásra a Skyfall két verziója kerül fel, az eredeti, hosszú és editált, rövidített változat. a második, csakis vinyl kiadáson pedig ott van az új album második előzetes száma, az Indestructible.
HELLOWEEN – Fear Of The Fallen (a 2021-es Helloween album előzeteseként)
HELLOWEEN – Indestructible (2021)
HELLOWEEN – Helloween
(06/18 – Nuclear Blast)
01. Out For The Glory
02. Fear Of The Fallen
03. Best Time
04. Mass Pollution
05. Angels
06. Rise Without Chains
07. Indestructible
08. Robot King
09. Cyanide
10. Down In The Dumps
11. Orbit
12. Skyfall