Skip to content

HEAVEN IS A LIE – Dal a zaklatás ellen

A death metalos finn Heaven Is A Lie januárban az Emily című kislemezzel indította útjára a több számból álló, egy családi tragédiáról szóló történetét. A formáció most kiadta a Nothing to Prove című szerzeményét, amely több vendégzenész segítségével készült el.

„A Nothing to Prove a zenekar eddigi legsúlyosabb dala – tudhattuk meg a Heaven Is A Lie tagjaitól. – A szerzemény egyfajta reakció a megfélemlítésre és a gyűlöletre. Az énekesünket, Kimmót az iskolában zaklatták, és a dal egy középső ujj mindazoknak, akik másokat gyűlölnek és zaklatnak. A számban három vendégénekes, Ronne Saarinen (Insilence), Taka Eliel (Infirmum), Jussi Matilainen (Where’s My Bible) és a szólógitáros Karri Hänninen is közreműködik. Mindegyik előadónak lehetősége volt saját szöveget írni, és így kifejezni a saját érzéseit a dallal kapcsolatban. Bízunk abban is, hogy a szám erőt ad a hallgatóinknak ahhoz, hogy önmaguk legyenek, függetlenül attól, hogy mások mit gondolnak. A dal elkészítése a maga módján terápiás élményt nyújtott.”

A Nothing to Prove dal a hamarosan érkező Do You Really Believe That We Can Survive EP-n fog szerepelni.

KERESÉS
Megjelent a márciusi
digitális különszám!
márc  |  febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KALAPÁCS: Ezerből egy
  2. DESTRUCTION: Birth Of Malice
  3. CRADLE OF FILTH: The Screaming Of The Valkyries
A teljes Hangpróba táblázatot megtalálod a digitális különszámban!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw