Skip to content

HEAVEN-GEMINI – Szemtől szemben a halállal

A progresszív metalos finn Heaven-Gemini egy új kislemezzel jelentkezett, a Tappokasi című szerzeményhez ráadásul egy videóklip is készült.

„A tempó csavarjai olyan erősen meg lettek húzva, hogy begörcsölnek a hosszú karjaink, a húsunk pedig vérvörössé válik. Az ebből fakadó fájdalmas sikolyoktól még a dúr hangzás is dühösnek hangzik” – mondta a gitáros-énekes Aleksi Kokko, a dal szerzője.

A Tappokasi a Heaven-Gemini készülő albumának negyedik, egyben utolsó kislemeze. Az új single a sokszínű és zeneileg változatos tematikájú hanghordozó legsúlyosabb slágere.

„A Tappokasi egy fordulópont a történetben, ahol a halál elkerülhetetlenségével végre szemtől szembe találkozunk” – tette hozzá a dobos Santtu Paananen, a szerzemény szövegírója.

„A forgatási ütemterv az utolsó pillanatig szoros volt, és az osztálytermi jeleneteket másodperceken át bámulva vettük fel. Szerencsére a srácoknak nem ez volt az első rodeójuk, így elsőre sikerült elkapnunk a fonalat” – mondta a gitáros Mikko Soininen a klipforgatásról.

A Seppo Nummela keverési és Seppo Nummela maszterelési munkálataival, valamint Jussi Huttunen borítójával ellátott Luonnonoikku album az Inverse Records gondozásában lát napvilágot november 22-én.

HEAVEN-GEMINI – Luonnonoikku
(11/22 – Inverse Records)

1. Kyynelmyrkky
2. Vangin dilemma
3. Pathomania
4. Kuollut kirjain
5. 1001
6. Presque vu
7. Lorem ipsum
8. Tinnitus
9. Arkkivihollinen
10. Tappokasi
11. Luonnonoikku I: Preesens
12. Luonnonoikku II: Kun

https://heaven-gemini.bandcamp.com/album/luonnonoikku

KERESÉS
Megjelent a márciusi
digitális különszám!
márc  |  febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KALAPÁCS: Ezerből egy
  2. DESTRUCTION: Birth Of Malice
  3. CRADLE OF FILTH: The Screaming Of The Valkyries
A teljes Hangpróba táblázatot megtalálod a digitális különszámban!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw