A thrash metal veterán Heathen 2027. február 19-én a Napalm Recordsnál adja ki Lifetime in Hell című albumát. A hanghordozó bejelentésével egy időben meg is érkezett az első előzetes, az Escapegoat.
„Az Escapegoat egy olyan dal, amelynek az elkészítése meglehetősen hosszú időt vett igénybe – árulta el David White, a Heathen énekese. – Intenzív riffek és szívdobogást kiváltó dobritmusok kíséretében visz el egy utazásra, az első kirakósdarabjaként annak, amit szerettünk volna megmutatni nektek, hogy ízelítőt adjunk abból az intenzitásból és abból a nagyobb egészből, amelyet véleményünk szerint ez az album képvisel majd. Az volt a célunk, hogy elkészítsük minden idők legjobb Heathen-albumát, és alig várjuk, hogy megismerjük a véleményetek! Amint elindulunk a 2026-os utolsó turnénkra a Forbidden és a Void társaságában, ezeket az új dalokat is magunkkal fogjuk vinni az Egyesült Államokba. Az új évben pedig európai turnéra indulunk az Exhorderrel és a belga Evil Invadersszel, egy három zenekart felvonultató, váltakozó headliner-felállású koncertsorozat keretei között.”

„Egyre felszínesebb és szintetikusabb világban élünk, mesterséges képek, végtelen figyelemelterelés és olykor elviselhetetlen elvárások közepette – tette hozzá a videóklippel kapcsolatban a gitáros Kragen Lum. – Minden alkalmat megragadunk a menekülésre: eltűnünk a vég nélküli görgetésben, sorozatdarálásban, videójátékokban, drogokban, alkoholban és minden másban, ami egy rövid időre megszabadít minket a valóság súlyától. Falakat emelünk magunk köré. Elmerülünk a figyelemelterelő dolgokban. Meggyőzzük magunkat arról, hogy mindig elkerülhetjük a következményeket. Egészen addig, amíg ez már nem sikerül. Még egy kis figyelemelterelés. Még egy menekülési kísérlet. Még egy utolsó hiba. Mi vagyunk az Escapegoat.”

„Miután az Empire of the Blind megjelenését követően kiterjedt világ körüli turnéra indultunk, az elmúlt egy évben nagyjából akkor dolgoztunk a felvételeken, amikor csak lehetőségünk nyílt rá, és végre elkészültünk az új albummal! – vette vissza a szót David White. – Büszkén jelenthetjük be a Lifetime in Hell megjelenését. Szeretnénk megköszönni a Napalm Recordsnak, hogy hitt bennünk, Zeussnak, hogy producerként dolgozott a lemezen, Jason Bittnernek, hogy feljátszotta a pusztító erejű dobtémákat, valamint a családjainknak a folyamat során tanúsított türelmükért és támogatásukért. De legfőképpen minden rajongónknak szeretnénk köszönetet mondani az évek során tanúsított lelkesedésükért és támogatásukért. Reméljük, rongyosra hallgatjátok majd ezt a lemezt!”
HEATHEN – Lifetime in Hell
(02/19 – Napalm Records)
1. One Last Mistake
2. Escapegoat
3. Glass House (feat. Jeff Loomis)
4. Sanity Charade
5. Lifetime in Hell
6. Goddess of the Light
7. Demons Making Trophies of Men
8. The Bitter End
9. Darkness Bleeds
10. Respite for the Damned
11. Exit Strategy

