A black metalos finn Havukruunu február 28-án, a Svart Recordsnál adja ki negyedik, Tavastland című albumát. A hanghordozóhoz most kijött egy új kislemezdal, a Havukruunu ja Talvenvarjo.
„A Havukruunu ja Talvenvarjo a Havukruunu vad és hagyományos ösvényein halad, ám a lépések egyre sötétebbek, és közelebb visznek az erdő szellemeihez és a borzalmas rémálmokhoz – tudhattuk meg a zenekar tagjaitól. – A dal egy szörnyű emlékeztető mindarra, amit el akartok felejteni, és amiben nem vagytok hajlandóak hinni. Üdvözlünk benneteket a tél hideg szelében, ne hagyjátok, hogy az árnyékok elérjenek titeket!”
A Tavastland album öt évvel az Uinuos syömein sota című nagylemez után érkezik.
„A Tavastland egy történetet mesél el, bemutatva, hogy 1237-ben, Häme földjén miképpen zajlott le egy lázadás Krisztus egyháza ellen, és hogyan hajtották a papokat meztelenül a fagyos hidegbe, hogy meghaljanak – mondta az albumról Stefa, a Havukruunu énekes-gitárosa. – A Tavastland feltárja atyáink évszázados bűneit és hazugságait. Azokról szól, akik immáron otthonuk fogságába estek, eltávolodva az erdő földjétől, félve a sötétségtől, miközben okoseszközeik környezetében ülnek, minden fényt felkapcsolva az otthonukban. A Tavastland egy olyan helyről szól, ahová boszorkányok, varázslók és gonosz rémálmok érkeznek, hogy megkeserítsék a derék polgárok nyugodt álmát. Szól a betegségről, a fáradtságtól és a félelemről. A Tavastland a sírig kísérti hallgatóit, én pedig személyesen fogom kinyitni azt a sírt egy sötét éjszakán, és ellopom örök lelkük halványuló fényét.”
HAVUKRUUNU – Tavastland
(02/28 – Svart Records)
1. Kuolematon laulunhenki
2. Yönsynty
3. Havukruunu ja talvenvarjo
4. Tavastland
5. Kuoleman oma
6. Unissakävijä
7. Kun veri sekoittuu lumeen
8. De Miseriis Fennorum