A tamperei powerviolence formáció, a Harmer egy új album kiadására készül. Ennek előzeteseként a napokban jelent meg a Breadlines című kislemez.
„A Breadlines a közelgő albumunk nyitódala – erősítették meg az információt a Harmer tagjai. – Azok számára, akik nem Finnországban élnek: jelenleg a legrosszabb jobboldali kormány alatt élünk, amit csak el lehet képzelni. Amióta hatalomra kerültek, a munkanélküliségi ráta több tízezerrel emelkedett, egyre több forrást vonnak el a közszféra szociális és egészségügyi rendszerétől, miközben az ugyanazon a területen működő magáncégek rekordnyereséget könyvelhetnek el. Míg azok, akiknek a megélhetésükhöz szociális juttatásokra van szükség, kénytelenek élelmiszer-segélyre – ’breadlines’ – szorulni, addig a legjobban keresők adókedvezményeket kapnak, ami még gazdagabbá teszi őket, mint korábban.”