A legendás kanadai dallamrocker Harem Scarem március 6-án adja ki a tizenötödik albumát, a Change The World című lemezről máris itt a klippel kísért első előzetes dal, a The Death Of Me.
Pete Lesperance gitáros: „Igazából egyetlen célunk van, amikor nekilátunk az új lemeznek: megírni a lehető legjobb dalokat. Kezdetben Harry és jómagam külön-külön dolgozunk egyes témákon, aztán összejövünk és kiderítjük, hogy van-e jó közös pont néhány friss dalhoz. Igyekszünk zenei téren boldoggá tenni magunkat, egyúttal olyasmit csinálni, amit szerintünk a rajongónk nagyra tartanak majd.”
www.facebook.com/harem.scarem.band
Harry Hess – ének, billentyűs hangfszerek
Pete Lesperance – gitár
Creighton Doane – dobok
Mike Vassos – basszusgitáros
Darren Smith – vokál
A ’80-as évek második felében alakult Harem Scarem csak 1991-ben tudta kiadni az első albumát, amit 1993-ban követett az örök klasszikus Mood Swings, de a változó zenei trendek miatt inkább csak Japánban és az európai dallamrock undergroundban váltak ismertté. Ennek ellenére csaknem az egész ’90-es éveket végigmuzsikálta a Pete Lesperance gitáros és Harry Hess énekes remek dalszerzői vénáját folyamatosan bizonyító csapat.
„Annak idején borzalmas volt az időzítésünk. Alighogy kijött az első lemezünk, megérkezett a Nirvana és a grunge hullám… Ha öt évvel korábban jelent volna meg a debütáló album, talán minden másképp alakult volna. A teljes világra szóló szerződésünk volt a Warnerrel, de hiába, mert ha a helyi képviseletek nem tartották trendinek a zenénket, ki sem adták a lemezt, úgyhogy a legtöbb országban csak drága importként lehetett megvásárolni a CD-inket. Még az amerikai Warner sem foglalkozott velünk…”
HAREM SCAREM – The Death Of Me (a 2020-as Change The World albumhoz)
HAREM SCAREM – Change The World
(03/06 – Frontiers)
01. Change The World
02. Aftershock
03. Searching For Meaning
04. The Death Of Me
05. Mother Of Invention
06. No Man’s Land
07. In The Unknown
08. Riot In My Head
09. No Me Without You
10. Fire & Gasoline
11. Swallowed By The Machine