Skip to content

Hangpróba No. 1 (1989)

Kedves Olvasónk! Az utóbbi években már találkozhattál a magazinunkban az Old School rovattal, amelyben a harminc éve megjelent lapszámok tartalmából szemezgetünk érdekességeket. A Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával most elkezdtük feldolgozni az első (még Metal Hammer Hunga­rica, majd Új Metal Hammer H néven kiadott) évfolyamokat, amelyek ma már szinte kivétel nélkül elérhetetlenek papír formátumban. Terveink szerint ezek a régi lapszámok havi rendszerességgel kerülnek fel a digitális terjesztésbe. Akár nosztalgiából olvasod, akár információgyűjtés céljából, reméljük neked is legalább annyi örömet okoznak ezek az archív anyagok, mint nekünk. Jó szórakozást! 


Régebben, a METALLICA HUNGARICA idejében a lemezek pontozását feleslegesnek tartottuk, hiszen az ismertetőkból ki-ki sokkal árnyaltabb véleményt alkothatott az adott korongról. Ám most, hogy nemzetközi porondra léptünk, sokkal egyértelműbbnek kell lennünk, tényszerűen ki kell állnunk. Így összehívtuk szerkesztőségünk beltagjait az első pontozási szertartásra. Mindenki temperamentumának megfelelően nyilvánított véleményt.

Hogy egy-egy példát kiragadjak: Szűts Laci fanyar mosollyal szűrte a fogai közt, hogy az új GARY MOORE bizony közel sincs az előzőekhez, aztán szemrebbenés nélkül adott 9 pontot (a maximális 10-ből) a korongra.

Molnár Péter tördelőszerkesztő szokásos, kissé félénk módján, halkan közölte velünk, akármennyire is odavagyunk a SKID ROW-ért, az nem ér egy kalap ….t sem és ezért fütyülve a többiek 9-eseire 4(!) ponttal tisztelte meg a bandát. Lénárd Laci – aznapi íródeákunk – mint magányos lovag, hősiesen védelmezte az igencsak kutyaszorítóba került thrash izű csapatokat. Közmegbotránkozást keltve és kíméletet nem ismerve adott 5 egész pöttyöt a többiek számára porszívóként üzemelő DARK ANGEL-re.

Szekeres Tamás a szakmabeli igényességével, s a tőle megszokott precízséggel – születésnapi tejcsokiját majszolva – osztályozott. A TNT kisebb ovációt váltott ki nála, s az összes ‘stówasszer’ közül – mondta ő – ez a legjobb, életében alig hallott még egy ilyen dögös muzsikát! Aznapi magnókezelónk, Cselő feje pedig a CANDLEMASS doom terhelte akkordjaira bukott hátra. A horkolástól sokáig nem folytathatták a munkát. Ennek ellenére örökké diplomatikus kollégánk egy büszke 6-ossal jutalmazta az álmosító tempókat. Az összesítésben e hónap sztárja az amerikai TESLA, mely nevének rossz csengése ellenére meghódította a stábot egyéni, erőteljes fémzenéjével.

A németek ZED YAGO, UDO – csak a középmezőnyig jutottak. Hiába, a ködös Európa sem a hajnövekedésnek, sem a HM zenének nem használ.

De az amerikai thrash sem jutott messzire valószínűleg nemcsak a közhangulat, hanem a zenei minőség miatt. (DARK ANGEL elsősorban). S még mielőtt thrasher olvasóink dühösen csapnák földhöz kedvenc METAL HAMMER/HUNGARICA-jukat, megígérjük a stáb bővülni fog szélesebb látókörű kritikusokkal.

Ha meghallgatjátok e lemezeket, eldönthetitek, jól bíráltunk-e!

CS. L.

Cselőtei LászlóLénárd LászlóMolnár PéterSzekeres TamásSzűts László
TESLA:
The Great Radio Controversy
9,38910910
CRIMSON GLORY:
Transcendence
8,6108979
TNT:
Intuition
8,2797108
SKID ROW:
Skid Row
7,899489
GARY MOORE:
After The War
7,085679
OSSIAN:
Félre az útból!
6,87866
METAL CHURCH:
Blessing In Disguise
6,889764
UDO:
Mean Machine
6,267576
POKOLGÉP:
Éjszakai bevetés
5,26544
ZED YAGO:
Pilgrimage
5,264664
EXODUS:
Fabolous Disaster
4,877253
CANDLEMASS:
Ancient Dreams
4,666353
DESTRUCTION:
Live Without Sense
3,846324
DARK ANGEL:
Leave Scars
2,435121

METAL HAMMER HUNGARICA No. 1 (1989/1) – TARTALOM
HAVI METAL – Szerkesztői gondolatok
ANTHRAX – Miért maradt el az Európa-turné? Ian és Frank mentegetőzik
SKID ROW – New Jersey-ből jöttünk
MAGYAR HÍREK – Langyos drót
HÍREK
ÉLŐ FÉM – Koncertek és tapasztalatok
DORO – Miről is szól a szőke énekesnő szólóalbuma
EDDIE TÖRTÉNETE – Hogyan változott át a külvárosi csavargó robotrendőrré?
OSSIAN – Metal-kezelés alatt a sörivók
GARY MOORE – Egy háborús veterán emlékezik
DON DOKKEN – Don túlélési receptjei énekeseknek
VIVALDI – Egy olasz zeneszerző reinkarnációja
GITÁRMÁNIA – Hogyan fejlesszük gitárjátékunkat? Mindezt és még többet elárul Szekeres Tamás
SOKKOLÓ KORONGOK – Miért jó, ami szerinted rossz
DEMO
UDO – A smirglihangú törpe visszatér
BADLANDS – A Jake E. Lee Blues Band
EXODUS – A Zetrodus visszavág
JUDAS PRIEST – A Metal Istenek is halandókként kezdték


Régi lapszámaink digitális kiadását keresd a laptapir.hu rendszerében!
https://laptapir.hu/magazinok/hammerworld

A honlapon ezen a címkén keresztül éred el a kapcsolódó bejegyzéseket:
http://hammerworld.hu/tag/hw001/

KERESÉS
Hammerworld no. 354
országosan kapható!
A DIGITÁLIS KIADÁST
KERESD A LAPTAPIR.HU-n!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. FIREHOUSE
    Firehouse
  2. XYZ
    XYZ
  3. RATT
    Invasion Of Your Privacy
  4. DOKKEN
    Under Lock And Key
  5. HURRICANE
    Over The Edge
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SUFFOCATION
    Hymns From The Apocrypha
  2. NIGHT IN GALES
    The Black Stream
  3. BJØRKØ
    Heartrot
  4. ASINHELL
    Impii Hora
  5. ROTTEN CASKET
    Zombicron
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. THE PINEAPPLE THIEF
    Your Wilderness
  2. SEPULTURA
    Beneath The Remains
  3. HALF GRAMME OF SOMA
    Slip Through The Cracks
  4. THE VISION BLEAK
    Weird Tales
  5. ROTTING CHRIST
    Pro Xristou
HAJÓGYÁR x hw