Skip to content

HALESTORM – Egy gyönyörű kapcsolat kezdete

Augusztus 8-án az Atlantic Recordsnál jelenik meg a Halestorm hatodik albuma, az Everest, amelynek Darkness Always Wins című szerzeményéhez máris bemutattak egy hivatalos videóklipet.

„A Darkness Always Wins nem egy reményteli dal, de nem is a kétségbeesésé – mondta Lzzy Hale, a Halestorm frontasszonya. – Ez a valóság. A történelem ismétli önmagát. A gonosz diadalmaskodik, és a jó távozik először. De nem vagyunk elveszve, amíg kitartunk és ébren tartjuk a tüzeinket. Lehet, hogy ezt a háborút nem nyerjük meg ebben az életben. De a küldetésünk az, hogy továbbadjuk a fáklyát, így az utánunk jövőknek lesz fényük, amellyel harcolhatnak.”

„Ezt a dalt a georgiai Savannah-ban írtuk – tette hozzá Joe Hottinger, a banda gitárosa. – Ez készült el elsőként a mostani albumunkhoz. Olyan volt, mint egy próba. Lementünk, hogy megnézzük, milyen Dave Cobb-bal (a kislemez producere – a szerk.) dolgozni. Két nap alatt megírtuk és fel is vettük a számot az akkor még új stúdiójában. Ez volt a kezdete egy gyönyörű kapcsolatnak, amiből végül egy csodálatos album született.”

HALESTORM – Everest
(08/08 – Atlantic Records)

1. Fallen Star
2. Everest
3. Shiver
4. Like A Woman Can
5. Rain Your Blood On Me
6. Darkness Always Wins
7. Gather The Lambs
8. WATCH OUT!
9. Broken Doll
10. K-I-L-L-I-N-G
11. I Gave You Everything
12. How Will You Remember Me?