HAKEN
Virus
(InsideOut)

Bő másfél évtizedes kemény munkával érték el a londoni Haken tagjai, hogy immáron a progmetal színtéren belül világviszonylatban is komoly tényezőnek számítsanak. A hagyományosabb progrock irány felől érkezve váltak lemezről lemezre egyre súlyosabbakká, metalosabbakká, amely tendencia a tavalyelőtti Vector albumnál ért végérvényesen révbe.

A Virus anyagával sikerült mindezt egy relatíve kompaktabb, dalközpontúbb tálalással könnyebben befogadhatóvá is varázsolniuk – és ezzel pont azt lépték meg, amit két évvel ezelőtt még hiányoltam náluk. Habár zenéjük összetevőit illetően túl nagy meglepetés nem érheti azt, aki kicsit komolyabban is beleásta magát a progresszív zenék bugyraiba, azonban tény, hogy pont így, ilyen arányokban adagolva, ilyen megszólalással tálalva senki másnál nem hallhatjuk ezeket a hatásokat.

A régisulis progrock (Yes, Saga) és a tradicionális progmetal (Dream Theater, Fates Warning) befolyása éppen úgy tetten érhető, mint a kísérletezőbb kedvű modern rock bandáké (Tool, Karnivool), nyakon öntve mindezt akár djentes vagy éppen thrashes felhangokkal (a Prosthetic nyitóriffje pl. simán lehetne akár Annihilator is). Mindezt néhol egészen áttetsző, lebegős témákkal és ambient hatású effektekkel oldják, az egészet pedig egy olyan kristálytiszta, már-már klinikai sterilitású megszólalás foglalja keretbe, amilyet metal berkekben nagyon ritkán lehet hallani. A magam részéről alapból inkább vagyok az organikusabb, koszosabb hangzások híve, de ehhez a sci-fis, disztópikus hangulati és szövegvilághoz ez a végletekig csiszolt sound itt és most teljesen jól passzol. Akárcsak a frontember Ross Jennings kissé Jon Andersont (Yes) idéző, magas fekvésű és éles, hajlékony orgánumához.

A szerencsés mértéktartással mindössze 52 percesre formált lemezanyag központi darabja egyértelműen az öt tételből összeálló Messiah Complex opusz. Ez mindösszesen 17 percnyi hosszúságú, azonban az egyes részek önálló dalokként is megállják a helyüket, voltaképpen kerek egész mindegyikük. A „kerek egész” kitételt pedig tessék szó szerint érteni: bármennyire is tele vannak ugyanis a nóták különféle komplex, virtuóz hangszeres villantásokkal és perfekcionista hangszerelési megoldásokkal, pár hallgatás után az egész mégis valahogy könnyen csúszik be az ember hallójáratain keresztül egészen az agytekervényekig. Tavalyelőtt ezt még jobbára hiányoltam, azonban ezúttal végre ez a mozaikdarabka is a helyére került. Pedig szelnek a hangszereken az arcok rendesen, néha szinte mintha egy futurisztikus szósszal nyakon öntött Watchtowert hallgatnék, olyan az összhatás. Mindazonáltal valahogy a legelvetemültebb instrumentális megmozdulásokat is sikerült az emészthetőség határain belül tartaniuk – persze azért számít, hogy ebből a szempontból kinél hol van a tűréshatár.

Kifejezett kedvenc nótám nincs az albumon, így vagy úgy valamiért mindegyik utat talált hozzám, leginkább talán a nagyon erős és egységes atmoszféra okán. Tény, hogy a jócskán megtekert, komplex anyagot lezáró, éteri Only Stars lecsengése után jól esik valami zsigeribb muzsikát bedobni a lejátszóba, de ez mit sem változtat azon a tényen, hogy a Haken aktuális nagylemeze jó eséllyel 2020 egyik legjobb progmetal alkotásaként vonul majd be a köztudatba. Nagyon erős kilences.

Sch-dt / 9