Skip to content

GWAR – Így játsszák a Barbie film dalát

Az AV Club hét év szünet után visszahozza az Undercover sorozatát, a dolgok beindításához pedig rögvest a Gwar-ral szövetkeztek. A „szörny metalos” formáció a Barbie film slágerének, az I’m Just Ken-nek a „gwarosított” verziójával állt elő.

„Nem is tudtam volna jobb módot kitalálni arra, hogy visszahozzuk az AV Undercovert, mint az egyik kedvenc epizódomért felelős zenekarral – mondta Josh Jackson, a Paste Media elnöke. – A Gwar ismét alaposan kitett magáért, és teljesen a sajátjává tette a Barbie-film egyik dalát.”

„Ryan Goslingért már a Mickey Mouse Clubos idők óta rajongunk, és mint a legtöbb félelmetes intergalaktikus heavy metal szupersztár, mi is egyenesen imádjuk a zenés színházat. Így ennek egyszerűen volt értelme” – tette hozzá a Gwar énekese, BL0thR the Berserker, aki a jelek szerint folyamatosan változtatja saját nevének helyesírását.

A formáció egyébként ősszel nagyszabású turnékra indul a tengerentúlon, először a Brujeria, a Brat és a Cancer Christ, majd a Dark Funeral, a Squid Pisses és néhány alkalommal a Cancer Bats társaságában. Így egyes állomásokon biztosan felcsendül majd az I’m Just Gwar – de az is lehet, hogy nem…

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw