Skip to content

GUNS N’ ROSES – Hivatalos klippel a Perhaps

Immáron hivatalosan is kiadásra került a Guns N’ Roses Perhaps című szerzeménye, amelyhez egy videóklip is készült. Tulajdonképpen nem egy teljesen új dalról van szó, hiszen a zongorás ballada eredetileg a 2008-as Chinese Democracy album idején íródott.

A zenekar állítólag a július 5-i, Tel Avivban tartott koncertje előtt, a soundcheck folyamán játszotta el a dalt, ami végül a hivatalos programba nem került bele. A próba alatt a helyszínen kint tartózkodó élelmes rajongók azonban gyorsan előkapták a telefonjaikat, és rögzítették az előadást, a rossz minőségű videók pedig azonnal felkerültek az internetre.

A hivatalos verzió megjelenése egyébként nem meglepő, hiszen a zenekar produkciós menedzsere, Tom Mayhue a múlt hónapban megerősítette, hogy hamarosan új kislemez fog érkezni:

„Tudom, hogy a banda új zenén fog dolgozni – árulta el a menedzser a Guns N’ Roses július 13-i, párizsi koncertje előtt. – Már egy csomó anyagot felvettek. Szóval, hamarosan lesz új Guns N’ Roses muzsika. Sőt, úgy hiszem, bármelyik nap megjelenhet egy kislemez, úgyhogy nagyon-nagyon hamar hallhattok majd valamit.”

Nos, akkor rögvest hallgassuk is meg, hogyan szól a Perhaps – végre profi minőségben!

KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. WOLFHEART
    Draconian Darkness
  2. THE BLACK DAHLIA MURDER
    Servitude
  3. NILE
    The Underworld Awaits Us All
  4. UNTO OTHERS
    Never, Neverland
  5. MIMI BARKS
    This Is Doom Trap
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw