Skip to content

GUNS N’ ROSES – Gigakoncert a Puskásban

A Guns N’ Roses különleges helyet vívott ki magának a rockzene történelemkönyvében. A 80-as évek második felében indultak a Los Angeles-i Sunset Stripről, mint annyi kortársuk, de mindnyájuknál magasabbra jutottak. A legnagyobb stadionbandák közé küzdötték fel magukat. Dalaik pedig az egyetemes rocktörténet klasszikusaivá váltak. Már az első magyarországi koncertjüket is a Népstadionban adták több, mint három évtizeddel ezelőtt. Most, július 19-én ugyanoda, az időközben újjáépült és átnevezett Puskás Arénába térnek vissza, hogy egy monumentális, háromórás koncerttel nyűgözzék le a közönséget.

A banda meglehetősen zaklatott, balhékkal, tagcserékkel, vitákkal, perekkel teli története 2016-ban vett kedvező fordulatot. Ekkor jelentették be, hogy Axl mellett újra Slash és Duff is játszik majd. A banda 2016 április elsején egy előre be nem jelentett bulit adott a Los Angeles-i Troubadour klubban, ahol Dizzy Reed billentyűs és több új tag, Richard Fortus gitáros, Frank Ferrer dobos, valamint Melissa Reese bukkant fel, aki második billentyűsként és háttérvokalistaként állt színpadra a többiekkel. Várhatóan hozzánk is ebben az összeállításban érkezik a banda.

2016 és 2019 között tető alá hoztak egy gigantikus világkörüli turnét, amelynek némi iróniával azt a címet adták, hogy Not In This Lifetime…, azaz Ebben az életben nem! Axl ugyanis egy 2012-es interjúban konkrétan így válaszolt, amikor azt kérdezték tőle, hogy újra színpadra lépne-e Slashsel?

A Guns idén alaposan megdolgozik majd a pénzéért. Míg 1992-ben egy kb. másfél órás, 15 számos programmal álltak elő, addig most ennek a dupláját, nagyjából három órát játszanak majd. Ezalatt, ha minden jól megy, akkor 30 dal szólal meg. Erről nemrégen Slash a következőket nyilatkozta:

„Amikor 2022-ben visszatértünk a színpadra, az valami óriási érzés volt! Utoljára a covid előtt, 2019-ben játszottunk élőben és már nagyon vártuk, hogy ismét a deszkákon lehessünk. Ezért is játszottunk és játszunk olyan hosszú bulikat. Semmilyen szerződés sem kötelez minket arra, hogy három-három és fél órát fent legyünk a színpadon. Azért csináljuk, mert szeretünk élőben játszani. A közönség is nagyon várta már, hogy láthasson minket és persze 2022-ben nem tudtunk mindenhová eljutni. Szóval felmegyünk és addig nyomjuk, amíg csak élvezzük a játékot. És általában alig bírjuk abbahagyni!”

(A teljes cikk a 351. lapszámunkban olvasható.)

-x-

A 100 oldalas lapszám 1990 Ft-os áron kapható országosan a hipermarketekben, a benzinkutakon és az újságárusoknál, valamint digitális formában a Dimag és a Laptapír rendszerében.

HAMMERWORLD No.351 / 2023. július-augusztus
Címlapon: SLASH
Interjúk: Angertea ★ Asking Alexandria ★ Atomic ★ Before The Dawn ★ Blind Myself ★ Deep Purple ★ Kovács Antal / Fezen ★ Fifth Angel ★ Gorod ★ Görögh Attila ★ Guns N’ Roses ★ Mournful Congregation ★ Nattehimmel ★ Rammstein ★ Ray Alder ★ Royal Hunt ★ Rubcsics Richárd ★ Saturnus ★ Scar Symmetry ★ Slowmesh ★ Storm The Studio ★ Tenhi ★ Thy Catafalque ★ Vexed ★ While She Sleeps
Rovatok: Élő Fém ★ Gyűjtő vagyok ★ Hangpróba/Sokkoló Korongok/Sokkoló Extra ★ Hatásokk ★ Saját szavaikkal (Kukovecz Gábor és Mirror)
Ajándék: MIRROR – Lépés, lélegzet CD

Kapcsolódó bejegyzések/interjúrészletek: https://hammerworld.hu/tag/hw351/
Ne felejtsd el a honlap Hangpróba rovatában pontozni a lapszám kiemelt albumait!

SÚGD MEG NEKÜNK! – A magazinnal, a honlappal és a rádióműsorral kapcsolatos véleményedet írd meg az mhh [kukac] hammerworld [pont] hu e-mail címre!

nka
KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. WOLFHEART
    Draconian Darkness
  2. THE BLACK DAHLIA MURDER
    Servitude
  3. NILE
    The Underworld Awaits Us All
  4. UNTO OTHERS
    Never, Neverland
  5. MIMI BARKS
    This Is Doom Trap
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw