Skip to content

GRUESOME – Sean Reinert előtt tisztelegve

A legendás Chuck Schuldiner és zenekara, a Death által inspirált Gruesome tavaly négy év után először jelentkezett új dallal. Igaz, akkor úgy kommunikálták a Frailty megjelenését, hogy az nem egy új album előzetesének tekinthető.

Most viszont lemezfronton is beindultak a dolgok, hiszen a hírek szerint június 6-án a Relapse Records gondozásában fog megjelenni a Silent Echoes című komplett korong. Első ízelítőként pedig máris bemutatásra került az A Darkened Window dal, amelyhez The Coin rendezésében videóklip is készült.

„A Darkened Window egy nagyszerű dal volt arra, hogy The Coin vizuális elképzeléseivel párosítsuk, tökéletesen megragadva a szöveg egzisztenciális kétségbeesését – tették hozzá a Gruesome tagjai. – Egy olyan modern életforma vízióját, ahol minden emberi érzelem árucikké tehető, és ezért formálni, szűrni és korrigálni kell, mígnem valami szintetikussá és rémisztővé nem válik.”

Habár a zenekar stílusa klasszikus death metal alapokon nyugszik, a Silent Echoes eltér a Savage Lands és a Twisted Prayers egyenes vonalú brutalitásától. A banda szerint a lemez mélyebb vizekre evez, a Death 1991-es, mérföldkőnek számító Human című albumára emlékeztető komplexitásra és technikásságra támaszkodva.

Az album tudatos hangzásbeli továbbfejlesztése tisztelgés néhai mentoruk, Sean Reinert, a legendás dobos előtt, aki a Cynic és a Death együttesekkel való munkásságáról ismert. Eredetileg ő lett volna a lemez producere, de 2020-ban váratlanul elhunyt. Vesztesége mély nyomot hagyott a zenekar tagjaiban, különösen Gus Rios dobosban, aki egyben Reinert legjobb barátja is volt.

A veszteség nyomán Rios, valamint Matt Harvey énekes/gitáros, Daniel Gonzalez szólógitáros és Robin Mazen basszusgitáros úgy döntöttek, hogy a Silent Echoes lemezt egyfajta emlékművé alakítják. Reinert szelleme áthatja az egész lemezt – a bonyolult ritmusoktól kezdve a dalszerzés elmélkedő, szinte spirituális megközelítéséig.

„Ezúttal kevesebb a kikacsintás a közönség felé” – mondta Matt Harvey, utalva az album őszintébb és koncentráltabb energiájára.

GRUESOME – Silent Echoes
(06/06 – Relapse Records)

1. Condemned Identity
2. A Darkened Window
3. Frailty
4. Shards
5. Silent Echoes
6. Voice Within The Void
7. Fragments of Psyche
8. Reason Denied

https://gruesomedeathmetal.bandcamp.com

KERESÉS
Megjelent az áprilisi
digitális különszám!
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw