Skip to content

GRETA VAN FLEET – Szerelmes levél a felkelő naphoz

A Robert Plant által szimplán „A Led Zeppelin”-ként aposztrofált Greta Van Fleet bemutatta a nagy népszerűségnek örvendő The Falling Sky című szerzeményéhez készült videóklipet, amelyet Gus Black rendezett. A szerzemény a kritikusok által is elismert Starcatcher albumról származik, amely július 21-én jelent meg, a Lava és a Republic Records gondozásában.

„A The Falling Sky vizuális megjelenítésével a csillagfényes feledés vadregényes bugyraiba nyerhetünk betekintést, miképpen bemutatja egy efféle kettősséggel teli világ sötétségét és barbárságát. Lényegében egy emlékeztetőül szolgál az emberi lélek összetettségéről és mindarról, amit az elviselni képes. Egyfajta szerelmes levél, amit a felkelő naphoz írtak” – mondta a szerzeményről a Grammy-díjas zenekar gitárosa, Jake Kiszka.

„Azt kell mondanom, hogy ennél a videónál sokkal keményebben hajtottunk, hogy valami zsigeri és vizuálisan lenyűgöző dolgot alkossunk. A klip készítése során szorosabb kapcsolatba kerültem a zenekarral, és az együttműködésünknek ezen aspektusát legalább olyannyira értékelem, mint magát a munkát” – tette hozzá a zenekar régi munkatársa, a rendező Gus Black.

KERESÉS
Hammerworld No. 352
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
minden kedden 22 órától!
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. ANY GIVEN SIN
    War Within
  2. ASKING ALEXANDRIA
    Where Do We Go From Here
  3. VANDENBERG
    Sin
  4. BLACK STONE CHERRY
    Screamin' At The Sky
  5. KK'S PRIEST
    The Sinner Rides Again
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. KATAKLYSM
    Goliath
  2. CATTLE DECAPITATION
    Terrasite
  3. SPIRIT ADRIFT
    Ghost At The Gallows
  4. VOMITORY
    All Heads Are Gonna Roll
  5. IMMORTAL
    War Against All
Posta Janos 22 - 300p
Posta Janos 22 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. TO KILL ACHILLES
    Recovery (dal)
  2. IMPOSTER SOCIETY
    Dorian Gray (dal)
  3. THERE WILL BE FIREWORKS
    Classic Movies (dal)
  4. DIE TOTEN HOSEN
    Reisefieber (dal)
  5. MANESKIN
    Honey (dal)
HAJÓGYÁR x hw