Skip to content

GRAVE DIGGER: Bone Collector

Kiadó: ROAR / Írta: Szénégető Richárd  / 10

Adott egy zenekar, aki egy-egy kivételtől eltekintve elég stabil minőséget hoz lemezről-lemezre, ami magával vonja azt is, hogy kicsit mindig ugyanazt kapjuk. Egy ilyen esetben mindig azon gondolkodom, vajon mit lehet elmondani egy ilyen zenekar új lemezéről, pláne, ha egy negyvennégy éve működő intézményről van szó? Bizony, nem sok újat. Ha pedig ez az új lemez már a huszonkettedik(!!!), talán még annyit sem. Ehhez képest most a Bone Collector…, de nem, nem árulom el.

Bevallom, Axel Ritt kiválása egyszerre ijesztett meg és villanyozott fel egy kicsit a Sírásó kapcsán. Nagyon bírom Axelt, a vele készült lemezeket is többnyire szeretem, de ha a szívemre teszem a kezem, az utolsó igazán jó Grave Digger lemez pont a belépése előtt készült Ballad Of Hangman volt. Azóta pedig eltelt csekély tizenöt év. Persze, beállt egy szint, ami magával hozta a bevezetőben is említett stabilitást, de a langyos víz szerintem senkinek sem jó igazán. Egy közepes, feledhető lemeznél még egy rossz is jobb, mert legalább kivált valami érzelmet az emberből. Ezt érezhette Chris Boltendahl, a nagyfőnök is, mert eléggé érezhető volt már a promószövegeken is, itt most valami változás lesz. Nos, ezúttal nem csak duma volt.

Kapunk ugyanis tizenegy új dalt és már elsőre feltűnt, a több mint bitang megszólalás mellett, hogy nem ásítozom a lemezt hallgatva. Sőt, második hallgatásnál már egy-egy refrén dallama is ment, harmadszorra meg már egy-egy szöveg is. Aztán ahogy jött a több hallgatás, úgy lett meg a többi is, egy dolog nem változott csak: nem léptettem egyszer sem, egy dalt sem. Kapásból a címadó letépi a fejet, a Kingdom Of Skulls pedig szinte már slágeres darab, a Made of Madnessben meg olyan szóló van, amire azonnal felkaptam a fejem. De mindenképpen meg kell említeni a Riders Of Doom tételt is, melynek fő riffje tényleg doomos és szabályosan meglepett, hogy ilyen hallok itt, ezen a lemezen, viszont ahogy építkezik a dal, majd kiteljesedik a refrénben, az tényleg annyira old school, hogy máris belopta magát a szívembe. Ráadásul még a szövegek is végig megmaradnak a „pont annyira klisés, hogy még nem zavar” kategóriában, szóval én tényleg maximálisan elégedett vagyok.

Nem tudom, min szívta fel magát Chris Boltendahl és csapata, de egy biztos, a Bone Collector már most 2025 egyik nagy meglepetése, amit már csak az elmaradt hazai koncert pótlásával tudnának überelni. Nem mondom, hogy az év lemeze lesz jövőre, ahogy azt sem, hogy feltalálták volna a melegvizet, de azt igen, hogy egy nagyon jó és szerethető lemezt kaptunk, amire bármelyik Sírásó fan elégedetten bólogathat majd.

(Az albumot a 2024. decemberi digitális különszám Hangpróbáján pontoztuk és véleményeztük.)

„Naaaaa, kellett már egy kis frissülés az öreg Sírásónak! A Vasujjú nagyon nagy mágus, de eléggé beszűkült vele a zenei mozgástér. Ez egy visszakanyarodás a Ritt-korszak elé: a Rheingold vagy a Hangman album igazán germán metalos ezredforduló utáni Diggerét hallom benne, igaz, most egy gitárral véznábban.. Jó munka, de valahol szomorú, hogy már nem igazán számítottam ilyenre.”
– Kánya Ferenc 9

„A Grave Digger az Grave Digger. Semmi több, és ez így is van jól!”
– Kiss Gábor 8

„Sok pihenőt, lelazulást nem engednek az új Grave Digger-dalok. A régóta bevált recept szerint adagolja a rás­polyos germán metalt a brigád, ezúttal kiemelten is fókuszba helyezve a cicoma­mentes, horzsoló megközelítést.”
– Schmidt Péter 8

„Azt nem lehet mondani, hogy valaha is nagy Grave Digger-es lettem volna, de azt el kell ismernem, hogy ezzel a lemezzel (is…) szép munkát végeztek a ’srácok’. Mind a stílus, mind a zenekar hagyományai előtt méltó módon tiszteleg ez a hanghordozó. Hasonlóan sikeres újabb negyvenöt esztendőt kívánok a bandának!”
– Zubor Olly 8

„A jó öreg Chris még mindig nyomja! A Grévdidzzsör (ahogy a magyar mondja jó angolsággal) ledarálja a kötelezőt, de sajnos nem tesz hozzá egy grammot sem. Amúgy becsületes germán power thrash!”
– Cselőtei László 7

„Az ilyen időkapszula hatású albumok nagyon jól el tudnak sülni. Ezúttal szerintem mérsékelt a siker.”
– Gáti Viktor 7

„Azonnal felismerhető hangzás, markáns, de viszonylag egysíkú zene. Ugyan a negyvenöt éve működő Grave Digger munkássága jól elkülönül korszakokra, de könnyen bele lehet fáradni/unni albumaik hallgatásába. Én már régen eljutottam arra a pontra, hogy fásultan veszem tudomásul az újabb albumaik megjelenését.”
– Gyuricza Ferenc 7

„Meglepetés nincs, de még mindig korrekt, karcos heavy metalt tolnak.”
– Uzseka Norbert 7

„Az első két-három dalban még érdekes volt a régi vágású betonozás, de csakhamar kiütközött az ötlethiány; hogy a csapat újfent a szokásos nagyon szűk körön belül mozog.”
– Milán Péter 6

„Mindig is tisztes távolból figyeltük egymást. Ez már nemigen fog volt változni.”
– Posta János 6

KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
A szerkesztőség kedvencei
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. SAXON
    Hell Fire And Damnation
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. AS I LAY DYING
    Through Storms Ahead
  4. FIREWIND
    Stand United
  5. IMPELLITTERI
    War Machine
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. AVALANCHE PARTY
    Der Traum Über Alles
  2. PAIN OF SALVATION
    Panther
  3. TELMA
    Awakening
  4. SAOR
    Amidst The Ruins
  5. OSSIAN
    Félre az útból!!!
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw