Skip to content

GOJIRA – Stúdiós videófelvétellel egy eddig kiadatlan dal: Inferno

Inferno címmel egy stúdiós videóval kísért dalt tett közzé a francia metal mester Gojira.

Maga a nóta nem új, még a csapat korai időszakában, 2003-ban született, amikor elkészítették egy 1925-ös olasz filmhez – Maciste all’inferno (Maciste in Hell) – a saját filmzenéjüket. Akkor saját kiadásban ki is hozták EP-n azt az élő felvételt, amit a film vetítése közben rögzítettek.

Az Inferno tehát erről az anyagról származik, a stúdiós felvétel azonban teljesen friss, Joe Duplantier énekes/gitáros stúdiójában (Silver Cord, Queens, NY) készült.




GOJIRA – Inferno (live)





Another World címmel egy animációs klip kíséretében mutatta be új dalát a nyáron a francia Gojira.


A 2016-os Magma lemez óta ez az első friss nótájuk, a producer maga a frontember Joseph Duplantier volt, a keverést Andy Wallace végezte.


Joseph Duplantier: „Ferdinand Magellan egyszer azt mondta: ‘vasakarattal vágunk bele törekvéseink legmerészebbjébe, hogy félelem nélkül találjunk rá a homályos jövőre és hogy meghódítsuk az ismeretlent’. Az emberiségre a végítélet vár vagy túléljük majd a természet haragját? Pillants bele a homályos jövőbe az 1968-as Majmok bolygója film Gojira-féle verziójának segítségével… Another World.”


GOJIRA – Another World (2020)






KERESÉS
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM
2025. augusztus
RÉGI LAPSZÁMAINK
PARKWAY DRIVE - Trailer
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma