A desert rockot, a hardcore punkot, a shoegaze-t és a krautrockot fülbemászó popos keretek közé szorító helsinki banda, a Glacerate egy új kislemezt adott ki Fade címmel.
„A Glacerate tagjai egy jó kis felhajtást követően kisebb felállásbeli változás közepén találták magukat, amikor a banda immáron korábbi énekese, Onni bejelentette, hogy a jövőben teljes mértékben a másik zenekarára szeretne koncentrálni – tették hozzá a banda tagjai. – Így a Glacerate felállásában az énekes poszton csak egy tátongó űr maradt. Ám, az új frontember megtalálása meglepően könnyen ment, amikor a zenekar tagjainak egyik közeli barátja, Aslak Junttu érdeklődést mutatott a feladat iránt. Most a Glacerate elkezdte újjáépíteni magát, amióta Aslak csatlakozott a csapathoz.”
Aslak Junttu elsősorban fotósként vált ismertté zenei körökben, már több zenekarral is turnézott Európa-szerte. Ennek ellenére hosszú zenekari múlttal is rendelkezik, hiszen különböző tamperei hardcore bandák énekeseként tevékenykedett. Aslak komor és lágy énekhangja szilárd alapot biztosít a Glacerate új zenéjéhez, és nagyon hasonlít zenész nagyapja, Juha Junttu orgánumára.
„Aslak neve jutott az eszünkbe az elsők között, amikor új énekesen kezdtünk el gondolkodni – mondta a Glacerate gitárosa, Arttu Hurme. – Közelgett egy fellépésünk Asse 30. születésnapi buliján, és titokban azzal a gondolattal dédelgettük magunkat, milyen király lenne ott bejelenteni, hogy Asse az új énekesünk. Volt egy nagyon titkos jelentkezési folyamat, az emberek demókat és videófelvételeket küldtek. Amikor Aslak kifejezte érdeklődését az éneklés iránt, kezdtek letisztulni a dolgok. Kaptunk egy nagyon klassz, mobiltelefonnal felvett improvizációs videót Askétól néhány új demó mellé, és egyből el voltunk ragadtatva.”