Eddig úgy tudtuk, hogy a svéd Ghost új albuma, a 2019-es Prequelle lemez utódja, valamikor 2021 elején jön majd ki, most azonban egy friss interjúból, amit a Sweden Rock magazin október közepén készített a Ghost főnökével, Papával (Tobias Forge), az derült ki, hogy a lemez csak 2021 második felére várható.
„A terv most az, hogy egészen Karácsonyig itt leszünk a stúdióban, és írjuk a dalokat. Januárban vennénk fel az új lemezt, és a tényleges felvételek úgy hat héten át zajlanak majd, majd jön a 2-3 héten át tartó keverés és maszterizálás. Szóval valamikor márciusban készülünk majd el a munkával, maga a lemez azonban majd csak a jövő nyarat követően kerül kiadásra.
Akkor aztán, ahogy most állnak a dolgok, és ezt gyorsan le is kopogom, elindulunk a turnéra. Addig nem adjuk ki a lemezt, amíg nem tudjuk, hogy a turné tényleg elindulhat. Az album megjelenése tehát együtt lesz majd a turné kezdetével. Természetesen az sem kizárt, hogy bejelentjük a lemez kiadási időpontját, aztán mégsem lesz lehetséges a turnézás, de ez már más lapra tartozik.„
A Sweden Rock novemberi számában, ami november 24-én jön majd ki, egy teljes interjú jelenik meg a Ghost főnökével.
A svéd kormánytól nemrég rangos elismerést kapott a Ghost.
„A svéd kormány díját a zeneexport terén nyújtott kiemelkedő teljesítményéért 2019-ben a Ghost kapta. Gratulálunk!” – az alábbi szöveggel jelent meg a lejjebb látható Tobias Forge fotó a Svéd Külügyminisztérium Facebook-oldalán.