Kiadó: Nuclear Blast / Magnetic Eye Records / Írta: Uzseka Norbert / 8
Bár a svéd Gaupa 2018-ban adta ki bemutatkozó EP-jét, most hallottam róluk először (pedig ’23 májusában játszottak Budapesten). Méghozzá a honlapunkon, ahol az új klipről szóló bejegyzésnek az alcíme ez volt: „Egy boldog zenekar”. Na, mondom, az érdekes, metal és boldog, mi lehet ez?! Valójában arról volt szó, hogy a friss minialbum vagy EP kapcsán ezt nyilatkozták: „Csak azt szeretnénk, hogy mindenki boldog legyen a zenekarban, és hogy nagyon jól érezzük magunkat, miközben együtt alkotunk.”
Mert hát akármennyi különféle hatás érvényesül is ebben a zenében (folk, stoner, pszichedelikus, progresszív rock/metal), a boldog jelző biztos nem jutna eszembe róla. Mégis örülök, hogy felkeltette a cikk a figyelmemet, mert egy igazán érdekes csapatot ismertem meg. A fő dalszerző-gitáros múlt évi kiválása óta immáron négytagú zenekar ugyanis, ha nem is teljesen egyedit, de mindenképp arra törekvőt művel. Fekete Zajra való cucc ez, mágikus, elvarázsolt dallamokkal és témákkal, és Emma Näslund személyében egy olyan énekesnővel, akiből jó eséllyel hamarosan sokak kedvence lesz. A szőke hölgy ugyanis igazi jelenség, olyan hanggal, mellyel csak nagyon ritkán megy magasabb tartományokba, s nem is igazán mélyen dörmögő, ám ebben a középfekvésben nagyon kifejező és magával ragadó tud lenni. Hogy a FYR még nem hozza el az áttörést számukra, azt csak azért gondolom, mert a sok zenei kalandozás és mágia közepette igazán emlékezetes dallam csak elvétve akad.
A dudával dúsított, nyitó Lion’s Thorn olyan, mintha a Kyuss riffjeihez nordikus népzenét kevernénk, avagy mintha korai Kari Rueslatten vagy Myrkur dalt játszana mondjuk az Alunah, és amennyire doom-stoner, annyira lebegős, tágas, szellős is a dal. A Heavy Lordban az elvarázsolt, furcsa ének Björkre emlékeztet, a nóta vége felé szinte ipariba csap át, de itt jelentkezik először a Tool hatása is, ami aztán a maradék két új nótában is jelen van. A Ten of Twelve szinte grunge/Tool módra indul (és az a hipnotikus téma végigmegy a dalon, magával ragadva a hallgatót), de ezen a ponton jut eszembe az is, hogy az olasz Messával is rokon a Gaupa. (Jó, egy kicsit a szintén svéd Avatariummal is, pár pillanat erejéig.) A 8 percnél is hosszabb Elastic Sleep pedig szinte szimfonikusnak hat, de közben zajos is, és a csapat pszichedelikus oldala itt kap a legnagyobb teret.
Az EP hozzám került verzióján szerepel még két korábbi daluk egyben, stúdióban felvett élő verziója (Sömnen Febersvan Live at Monkey Moon), mely 11 percben nem is koncerthangulatot áraszt, inkább befordult, sokszor nagyon erősen folkos témafolyam, amit vagy nagyon unsz, vagy nagyon jól esik, hogy magával visz.
Az, hogy az EP a Nuclear Blastnál (is) jelenik meg, jelzi, hogy ők is látják a Gaupában a lehetőséget. Kíváncsi vagyok, a következő teljes albumra megjön-e, ami itt még hiányzik. Bár slágeres melódiák nélkül is nagyon szerethető zene ez.
–
(A lemezkritika eredetileg a 2025. júliusi digitális különszámunkban jelent meg.)
