Skip to content

FROM FIRST TO LAST – Az anime szeretete ihlette a dalukat

Az amerikai post-hardcore zenekar, a From First To Last váratlanul egy új számmal jelentkezett. Érdekesség, hogy a Genesis című számban a 2016-ban visszatért Sonny ’Skrillex’ Moore egyáltalán nem szerepel, amiből arra lehet következtetni, hogy ismét elhagyta a bandát. A szerzeményben éneklő Matt Good-tól ezzel kapcsolatban nem tudhattunk meg semmit, viszont a dal keletkezéséről annál inkább:

„Nos, rendszeresen járok Japánba. Szeretek oda menni mostanában, hogy csak úgy ott legyek, amikor csak tehetem. Általában évente egyszer vagy kétszer megyek. Nem tudom, csak szeretek ott lenni. Amikor Sibujában sétálsz, csak a zenét hallod. Az egésznek olyan hangulata van, amit nagyon szeretek. A dalokban ott vannak ezek a vokálok, különböző akkordok és különféle dallamok. Szóval, amikor Travisszel arról beszélgettünk, hogy újra csinálnunk kéne valamit, azt mondtam, hogy ’hé, van egy ötletem’. A Genesist tényleg az anime és Japán szeretete ihlette. A japán zenekarok annyi érdekes dolgot csinálnak, amit nem sokszor hallunk a nyugati zenében, és ez segített abban, hogy ez az új dal teljesen frissnek tűnjön számunkra. Egyik nap csak ötleteltem, és arra gondoltam: ’Hé, mi lenne, ha csinálnánk valamit, amit még inkább inspirálna ez a japán, anime stílusú dolog’. És Travis belement a dologba. Ez még mindig a mi hangulatunk, amiben van egy kaotikus energia, az tuti, de van benne egy csomó dallamos dolog is, ami nem feltétlenül volt benne a zenénkben korábban. Nagyon szórakoztató és klassz, ami új erőt adott és inspirált. Nagyon élvezem ezt a fajta írói tevékenységet. A Genesist egyértelműen az inspirálta, hogy megnéztem a Neon Genesis Evangeliont, és azt gondoltam, hogy az egy igazán őrült történet. Kényszerítve éreztem magam, hogy írjak róla valamit. Azért neveztük el Genesisnek, mert, nos, nyilvánvalóan muszáj volt. De nagyon is jól tettük, mert ez egyfajta új korszakot jelentett a zenekar számára. Szóval, a címnek kettős jelentése van. Úgy gondoltam, hogy ez egy nagyon célszerű és szórakoztató dolog.”

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw