Skip to content

FROM ASHES TO NEW – Klipes új dal: Love Me

A Danny Case, Matt Brandyberry, Lance Dowdle, Maty Madiro és Jimmy Bennett alkotta From Ashes To New egy érzelmekkel teli, magával ragadó új kislemezt jelentetett meg Love Me címmel, amely már elérhető a Better Noise Music jóvoltából. Ez az erőteljes, mégis hipnotikus himnusz előkészíti a terepet a zenekar nagy sikerű Reflections albumának hamarosan érkező deluxe változatához, amely november 13-án lát napvilágot, szintén a Better Noise Music gondozásában.

„A Love Me arról a személyről szól, akinek ott kellene lennie melletted, de teljesen eltűnt, és gyakorlatilag szellemmé vált – mondta az énekes Matt Brandyberry. – Még élénken emlékszel arra, milyen érzés volt, amikor még ott volt, olyannyira, hogy még mindig érzed a lélegzetét a bőrödön, pedig senki sincs ott. Ez a szám súlyos, kísérteties hangulatot teremt, amely pontosan tükrözi azt az érzést, amikor megpróbálsz a melletted lévő személy után nyúlni, de csak a levegőt markolod meg. Azt a mérhetetlen kétségbeesést ragadja meg, amikor a saját emlékeid lassan egy olyan ketreccé válnak, amelyből lehetetlennek tűnik kitörni.”

FROM ASHES TO NEW – Reflections (Deluxe)
(11/13 – Better Noise Music)

1. Drag Me
2. Forever
3. Villain
4. Die For You
5. Black Hearts
6. Upside Down
7. (Not) Psycho
8. Parasite
9. New Disease
10. Darkside
11. Falling From Heaven
12. Your Ghost
13. Love Me*
14. After Death
15. Die For You (Feat. Neoni)*
16. Die For You (Feat. The Midnight)*

https://fromashestonew.bandcamp.com

FROM ASHES TO NEW – Új verzióban a Die For You >>>