Kiadó: NAPALM / Írta: Cselőtei László / 5
A metalon belül alapvetően két irány létezik: az egyikbe azok az előadók tartoznak, amelyek hagyják, hogy a zene beszéljen. Egyszerű, szinte utcai ruhákban szerepelnek a fotókon vagy lépnek színpadra. A másik vonalon viszont fontos a látványos megjelenés, az egyedi imidzs. Nos, a Frayle az utóbbi csoportot erősíti. Az énekesnő, Gwyn Strang mintha egyenesen valami fantasy filmből lépett volna elő. A hosszú, szőke hajú csaj öltözködésében keveredik az elfek légies világa a BDSM underground vizuális elemeivel. Az In This Moment énekesnője, Maria Brink jár hasonló ösvényen. Valahogy ösztönösen vártam is, hogy majd jön az az elementáris erő, ami őt jellemzi, nem csak vizualitásban, hanem az énekesi képességeket illetően is. Gwyn sejtelmesen, fátyolosan suttog a mikrofonba. Ó, gondoltam, ez jó így az elején, mert innen jól lehet építkezni, játszani a dinamikával. De jött és ment az első, majd a második dal, aztán sorban érkezett a többi és nem történt meg, amit annyira kívánt a fülem. Gwyn csak tovább lehelte a mikrofonba fátyolos hangjával az egyébként sokszor szép dallamokat. A nóták csak akkor élednek meg, amikor beszáll a férfi részleg. Ami általában a refrének környékén történik meg.
Ja, még nem is említettem, milyen zene is dukál ehhez a félszeg, elmélkedős, ezoterikus, éteri énekléshez: lassú doom témák hömpölyögnek a mélyben és onnan nem is nagyon törnek fel. Igazából olyan ez az album, mintha egyetlen, monumentális kompozíciót hallgatnánk, amelyet nüansznyi különbségek osztanak részekre. Legalább négyszer ment végig a teljes anyag és még mindig nem tudtam, hogy éppen melyik dalt hallom. Oké, érzem benne a Black Sabbath, a Kyuss hatását, de a művészetük nyilvánvalóan túlmutat a szűken vett metal területén. Saját bevallásuk szerint olyan előadók munkásságából is inspirálódnak, mint Björk, a Sleep vagy a Portishhead. Nos, utóbbiak tevékenységét nem kísértem szoros figyelemmel, de azért vannak emlékeim Björk pszichedelikus dalairól.
Egyetlen igazán kimagasló dalt tudok említeni az albumról. Ez a Heretic. Bár ez is beleillik a lassan, komótosan lépkedő szerzemények sorába, ám a refrénje úgy ragad, mint a méz. Erős, igazi koncertsláger, ami, erre a fejemet teszem, innentől a ráadásban, záró dalként szerepel majd a koncertjeiken.
Sajnos, nekem az egész olyan egysíkú és monoton, hogy bármennyire is érzem benne, lehetne ebből valami egészen különleges, folyamatosan elvesztem a fonalat a hallgatása közben és ólmos fáradtság tör rám. Ezt az albumot nem nekem írták.
„Zseniális ötlet a doomot portisheades női énekkel keverni, de hogy mindez ne Nagy-Britanniából, hanem Ohióból jöjjön?! A Frayle a külsőségek miatt nálam megmarad a ’hallgatom csupán, de nem nézem’ kategóriában, ahogy a lemez is a lejátszómban.”
– Pintér Miklós / 8
„Egy biztos, a meghökkentő imidzshez meghökkentő atmoszféra is párosul. Ez egy igencsak nyomasztó hanghordozó, súlyos mondanivalókkal, így a Summertime Sadness feldolgozása kifejezetten felüdülést keltő. Még akkor is, ha sosem gondoltam volna, hogy azt ebben a műfajban is el lehet játszani.”
– Zubor Olly / 8
„A vizuálból kiindulva másra számítottam, de itt Julie Christmast közelítő magasságokról van szó – zeneileg legalábbis, énekben/karizmában lehetne még erősíteni.”
– Gáti Viktor / 7
„Nyomasztó atmoszférától sem mentes, kifejezetten érdekes, izgalmas doomos okkult zenei világnak tűnt, ami jó eséllyel pályázott a szimpátiám elnyerésére. Hamar megbarátkoztunk, de tartok tőle, hogy az értékeit már felfedeztem, hiszen a sokadik meghallgatás során jobbára a buktatói kerülnek elő. Lehet, hogy mégsem annyira varázszene?”
– Gyuricza Ferenc / 7
„Akadnak kiváló pillanatok és korrekt dalok, de sajnos egy idő után nekem kicsit kiszámítható, már-már monoton. Ráadásul Gwyn Strang hangja is kevés nekem.”
– Szénégető Richárd / 7
„Gwyn suttogás-szerű éneke atmoszférikus, melankolikus és kicsit rágógumis karaktert ad ezeknek a doom alapokra épülő, ambient és gothic elemekkel kiegészülő súlyos, sötét daloknak. A Lana Del Rey-feldolgozásban a hangja nagyon megváltoztatja a dal karakterét, ez nem tetszik, a többi hellyel-közzel.”
– Kánya Ferenc / 6
„Az image-ről nekem elsőre az In This Moment ugrott be, de hamar kiderült, hogy itt másról van szó. Valamiféle okkult töltetű modern (hard) rock ez, kellemes, de igazán mélyre mégsem ható női énekkel és meglehetősen túlcsiszolt megszólalással. Háttérzeneként elmegy, de ha obskúrus rock/metal, akkor kapásból tudok vagy tucatnyi izgalmasabb bandát náluk.”
– Schmidt Péter / 5
„Biztos vagyok benne, hogy okkult vonalon jelentős mélységei vannak ennek az anyagnak, de pusztán zeneként hallgatva, ahogy én teszem, ez sajnos kevés. Vagy inkább semmilyen.”
– Uzseka Norbert / 5
